Közlemény

A június 6-ra meghirdetett Csapatbajnokság I. fordulója elmarad.
Tájékoztatom a Tisztelt Sporttársakat, hogy az Elnökség június 6-án Rendkívüli Elnökségi Ülést tart, ahol 2020 évi Bajnokság folytatásának feltételeit tárgyalja meg. Az elnökségi ülés jegyzőkönyvét közzé teszünk azzal a reménnyel, hogy minél hamarabb folytatni tudjuk a bajnokságot a meghatározott feltételek betartása mellett.

Közlemény

Mint tudjátok a járvány miatt kialakult körülményekre való tekintettel, az elnökség úgy döntött a május 23-i hétvégére tervezett első Szindbád kupát egy évre elnapolja. Így előre láthatólag az új esemény tervezett időpontja 2021. május 28.-29-30-i hétvége. (péntek-szombat-vasárnap)

Ezért újabb egyeztetés történt a Szindbád Wellness Hotel vezetésével és annak eredményeként a következő lehetőségekben állapodtunk meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Közlemény!

Tisztelt Sporttársak!
 
A Magyar Ultiszövetség elnöksége a kialakult helyzetre – amely nem javult – elhalasztja a Nemzeti Ultibajnokság III. (04. 04) és IV. (04. 28) selejtezőinek megrendezését.
Bízom, hogy május elején az elnökség tagjaival már személyesen meg fogjuk tudni beszélni a továbbiakat.
 
Muzslai Róbert elnök

Meghívó 2SZE közgyűlés

A Szegedi Szabadidős Ulti Egyesület 2020. március 5-én tartja soron következő közgyűlését.


Szeretettel és tisztelettel várjuk minden kedves jelenlegi és leendő tagunkat.

Helyszín: Classic Cafe étterem
Cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 5.
Időpont: 2020. március 5. csütörtök, 16 órától

Tervezett program: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tájékoztatás Elnökségi Ülésről

A Magyar Ultiszövetség Elnöksége 2020. január 10-én ülést tartott, amelyen áttekintette a 2019. évben végzett munkát. 

Az ülésen az Elnök a Szövetség és az Elnökség éves tevékenységről, részletesebben a sportulti terület eredményeiről, gondjairól számolt be. Ezt követően a társasági, a csapat szakági felelősök, majd a területi felelősök adtak tájékoztatást a versenyek szervezéséről, lebonyolításáról, a tapasztalatokról, a javítást igénylő területekről és a 2019ben bevezetett program tapasztalatairól.

Az Elnökség a Magyar Ultisok Országos Egyesület versenyrendszer integrációját a versenyrendszerével eredményesnek tatja. A versenyzők, a tagok reakciója, megnyilvánulása és visszajelzése szerint kedvezőnek tartják az országos szinten egy társasági, sport és csapat bajnok hirdetését, az új program használatát.

Az Elnökség döntött a Közgyűlés napirendi pontjairól, idejéről és helyéről, amelyet a honlapon közzétett.