5 thoughts on “I. MAGYAR ULTI LIGA Középdöntők kiosztása

  1. Lesz majd valamifele update a verseny alakulasarol akarhol is a neten vagy majd csak vegeredmeny?

    • Mind a 4 kzd első helyezett nevét megküldték ide.Ma estig a döntőbe jutottak:Ősz Attila, Bartus István,Ollár Csaba,Boros Imre.

  2. Majd a kőtáblákon. Dinoszauruszoknak nem egyszerű megbirkózni a kor kihívásaival. 🙂

  3. A versenyt versenyzők és szervezők-lebonyolítók egyaránt komolyan vették. A jó szándék több alkalommal is tetten érhető volt.Éppen a magas induló létszám és a tét miatt a szabályokat is komolyan kell venni.
    A lap felnézéses szituációt, ha én versenybíró vagyok egy sárga lappal / figyelmeztetéssel / oldottam volna meg, bár valóban elhangzott, hogy csak a saját utolsó ütést lehet felnézni. Ehhez viszont korrekt partnerek is kellenek!
    A kezdeményezés jó, a hibák javíthatóak, a hozzászólásoknak ezt is tükrözniük kell, ellenkező esetben a jóval többet kockáztató stáb és az ultis társadalom fog rajta veszíteni.
    Nem fognak ilyen versenyt szervezni!
    Ezért ne csak a vesztesek sirámait írjuk le!
    / nekem is csak a kis-döntő sikerült./
    Mészáros Károly.

  4. Kedves ultit szerető ultistársak!

    Ez a verseny nem arról szólt, hogy adott szituációban kit hogy renonszoltak be a nem éppen sportszerű „sporttársak”, hanem az ULTI NÉPSZERŰSÍTÉSÉRŐL.

    Hogy végre szeretett játékunk HUNGARIKUM lehessen.

    Van egy közmondás, ami idevág:
    „Sírni csak a győztesnek szabad”

    Attól lett „szép” ez az I. Ulti Liga cínen lezajlott verseny, hogy az esélyesek mind elvéreztek, a többiek pedig felszabadultan játszva játszhattak, az esélyesség terhe nélkül.

    A végén mindig van, aki győz.
    Ezen a versenyen Ők győztek.

    Gratulálok a Győzteseknek.

    Remélem, a tanulságok levonása után a j9vőben hasonló hibákba nem fut bele sem a szervező, sem a rendezőgárda.

    Ebben a versenyben a KÖZÖNSÉG biztosan nyertes volt.
    Hiszen ennyi energia befektetése hosszú távon megtérül. Ha csak azt sikerült elérni, hogy a VERSENY FOLYTATÓDJON és az ulti végre bekerüljön a HUNGARIKUMOK közé, már NYERTÖNK.

    Elsősorban Mi, ultisok, de a közönség is egy szerethető, élvezhető, szórakoztató műsort.

    Viszont a „hozadéka” sokkal t9bb lehet. Talán éppen azon felbuzdulva, hogy itt bárki nyerhet, akit aznap Fortuna a kegyeibe fogad, özönleni fognak a „kalandra vágyó”, ultit szerető FIATALOK IS az Egyesületek kapuinál. Amire nagy szükség is van, hiszen az ultisok átlagéletkora bőven 60 év fölött van.

    Köszönöm a Szövetségnek, hogy pozitív hozzáállással álltak a szervezés mellé.

    Köszönom a TV stábnak, hogy ennyi energiát fordítottak a rendezésre. Remélem, hogy az „energia” nem vész el és lesz folytatása.

    Köszönom hogy részt vehettem rajta én is sok más ultistársammal együtt.

    A kezdeményezés jó. Hogy nem mindenki elégedett? Kit érdekel? Tegnap Ők hárman voltak a „legjobbak” 🙂

    Úgy gondolom, el kell fogadni a tényt: A napi forma, szeremcse alapján minden versenyen az győz, aki aznap mutatja a legjobb formáját.

    Tegnap Nagy István volt a nyerőember. Legközelebb más lesz.

    Hát ettől szép a Mi játékunk

    Üdvözlettel: Várszegi Szilárd

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.