Közlemény

Mint tudjátok a járvány miatt kialakult körülményekre való tekintettel, az elnökség úgy döntött a május 23-i hétvégére tervezett első Szindbád kupát egy évre elnapolja. Így előre láthatólag az új esemény tervezett időpontja 2021. május 28.-29-30-i hétvége. (péntek-szombat-vasárnap)

Ezért újabb egyeztetés történt a Szindbád Wellness Hotel vezetésével és annak eredményeként a következő lehetőségekben állapodtunk meg.

–  Akik már a májusi hétvégére lefoglalózták a szobáikat vagy már ki is fizették azoknak három lehetőség áll a rendelkezésükre.

–  Felhasználhatják az év során bármikor. Kivéve a kiemelt időszakokat (főszezon, ünnepek).

– Átütemeztethetik a jövő évi rendezvényünkre, mely ugyan azokra a szolgáltatásokra lesznek változatlan értékben felhasználhatók, mint ebben az évben lettek volna.

– Visszakérhetik a befizetett összeget, melyet teljes egészében visszakapják.

Azok, akik nem foglaltak előre, de úgy gondolják, mégis elmennének családjukkal, barátaikkal
egy kellemes Wellness hétvégi kikapcsolódásra. Megtehetik! Természetesen ugyanazon a kedvezményes áron, mint amit meg is hirdettünk kora tavasszal a honlapunkon.
De az ő esetükben is a kiemelt időszakot kivéve.

Ennek egyeztetése a szálloda recepcióján keresztül lehetséges: +36-84-361-071 recepcio@szindbad.hu.

Reméljük sikerült mindenki tetszésének, estleges elképzelésének megfelelő alternatívát kialakítani.

A jövő évi „Szindbád kupa” verseny hétvégéről pedig a honlapon időben, ismét részletes tájékoztatást teszünk majd közzé.

 

Dátum aláírás: 2020. 05. 19.                                                               Muzslai Róbert
                     elnök