MUOE döntő 2012

 

VÁLTOZIK A KÍNAI NAPTÁR !

MUOE döntő 2012

 

Sárkány éve az idei év a kínai naptár szerint. Ez október 20-tól megváltozott.2012 mostantól nem a sárkány, hanem a SZILÁRD éve lett.

Mégpedig Várszegi Szilárd éve.

Közel 100-an jöttünk össze a MUOE döntőjébe jutott sporttársainknak szurkolni, illetve a Köztársaság Kupán indulni.

Ünnep volt ez, az ultisok ünnepe, az ulti ünnepe, a hungarikum ünnepe. Megszoktuk már egy ideje-leginkább politikusaink nem egészen áldásos tevékenysége okán,- hogy ünnepelni nem nagyon tudunk közösen.

Most is hiányzott jó pár ember, barát, akit szerettem volna ott látni. Különös volt ez a döntő azért is, mert most először fordult elő egyesületünk 10 éves működése alatt, hogy egy hölgy is bejutott a 15-be.

Talán jelent az valamit, hogy jómagam ,aki kétszeres sportulti bajnok vagyok a MAUSZ-nál, illetve én vagyok az egyetlen, aki valamennyi MAUSZ társasági és sportulti döntőbe bejutottam a Szövetség megalakulása óta, a saját egyesületünk döntőjébe 10 éve nem tudok bejutni. Ez a hölgy –aki végül a 8. helyen végzett – Fülöpné Köves Éva. Kíváncsian várom, hogy a novemberi női versenyünkön – ahová 20-24 hölgy érkezik – hogy fog végezni.

A döntő hallatlanul izgalmasan zajlott, illetve fejeződött be.

7 játszma 18 játék a szokásos formula a döntőnkön. Mindenki játszik mindenkivel.

Az első 3 játszma után csak Várszegi volt 100%-os. A 4. játszmában viszont utolsó lett, így elvesztette vezető helyét.

Az 5. és 6. kört nyerte, a konkurensek viszont nem hozták a maximumot, Az utolsó játszma előtt 1 ponttal vezetett a MUOE kétszeres bajnoka – Ihász Sándor előtt – nagyjából azonos segédponttal.

Az idő teltével látszott, hogy Sanyi bácsi nyerni fog, nagyon sok segédponttal. A segédpontok miatt Szilárdnak már nem volt jó az asztalánál a második hely. Utolsó osztás következett – Sanyi bácsi már befejezte – és Szilárd nem az első helyen állt. És ekkor csoda történt. Olyan lapot kapott osztásból, hogy ilyet, ilyen helyzetben csak az kap, akit szeret a kártyások Istene. Ha nagyobb lett volna a lemaradása, akkor kockáztatva –amit egyébként elbukott volna- nagyobbat mondott volna, de így amit kockázat nélkül mondott, elég volt a játszma ,és a MUOE Bajnoka cím megnyeréséhez. 3. Vass Pál lett.

Mind a két sporttársam – Szilárd és Sanyi bácsi – közel áll a szívemhez, mert jó játékosok, jó partnerek és rendes emberek.

Ezt az embert –Várszegi Szilárdot- még sosem öleltem meg, de most ezt is megtettem.

A díjak átadása – ahol is az összes döntős jutalmazásban részesült – végén, amikor új Bajnokunk átvette a díját, megtapsoltam, megtapsoltuk őt.

Boldogok lennénk, ha még sokáig játszana velünk.

Muzslai Róbert

MUOE elnök

 

One thought on “MUOE döntő 2012

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.