Nemzeti Sport Ulti Bajnokság – Selejtező – Kisvárda

A verseny célja: A Sport Ulti népszerűsítése, a döntőbe jutás eldöntése, Sport Ulti mesterpontok szerzése.
A verseny ideje és helye: 2018. 02. 17 9, 00 Kisvárda, Party étterem.
A verseny rendezője: A Magyar Ultiszövetség és a Kisvárdai Ulti Club.
A versenybizottság elnöke: Dr. Szabó Imre, titkár : Szeregnyi László
A verseny résztvevői: Azok a versenyzők, akik rendelkeznek a MAUSZ versenyengedélyével. Ez a versenyengedély a helyszínen is kiváltható, illetve meghosszabbítható. Azok a versenyzők, akik jelentkezésüket a megadott nevezési határidőig eljuttatják a verseny szervezőinek. A nevezéseket az egyesületek vezetői koordinálhatják
A verseny lebonyolítása: Ebben az évben a versenyeket 3 régióban bonyolítjuk le. Minden régióban két elődöntőt rendezünk, a két elődöntőben nyújtott teljesítmény alapján dől el a 21 döntőbe jutó játékos személye. A versenyeken 3-al osztható létszámú versenyző vehet részt. A Szövetség döntése alapján ebben a versenyévadban vegyes, / nem egy egyesülethez tartozó / csapatok is indulhatnak. Amennyiben 2 fő előzetesen jelentkezik az elődöntőre, a szervezők a lehetőség szerint segítenek a hiányzó 1 fő megtalálásában. A verseny 15, 21, 30, 36, 42, fős létszámokkal rendezhető.
A fordulók száma : 7 és a leosztások száma fordulónként : 9.
Az ebéd 13, 00 körül várható.
Nevezés: Nevezni az egyesületi vezetőkön keresztül és egyénileg is lehet.
Nevezési határidő: 2018. 02. 14, 20:00. A kétfős csapatok nevezési szándékukat 02. 13-án 20:00-ig jelezzék Mészáros Károly, MAUSZ alelnöknél.
Nevezési cím: mkaroly49@freemail.hu, tel: 06-20/555 7346, ill. imre.9.szabo@allianztanacsado.hu
Regisztrációs díj: 3200 ft/fő, mely tartalmazza a rendezés és az étkezés költségeit.
Díjazás: A verseny 1 – 3 helyezettje kupa, 4 – 6 helyezettje oklevél díjazásban részesül. A létszám és helyezés alapján mester pontot szerző versenyzők eredménye felkerül az aktuális és örök mester pont listára.

Kisvárda, 2018. 02.07.
       Mészáros Károly                                                                     Szeregnyi László.
Sport Ultiért felelős MAUSZ alelnök                                  Kisvárdai Ulti Club vezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*