Nemzeti Ulti Bajnokság 2012
3. forduló
Felső-Tiszavidéki Régió, Kisvárda
A verseny rendezője:
Kisvárdai Kulturális Egyesület Ulti Klubja
A verseny helyszíne és ideje:
Rózsakő Étterem
4600 Kisvárda Vasút út 8.
(A MÁV nagyállomásával szemben)
2012. április 14. szombat, kezdete: 9.00 órakor
Regisztráció: 8.30 – 9.00 óra között
Verseny résztvevői: Mindazon versenyzők, akik a Magyar Ultiszövetség által regisztráltak és 2012-re érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek. Lehetőség van a helyszínen kiváltani a versenyengedélyt a Szövetség által meghatározott díjért.(1500 Ft/fő). Aki már rendelkezik versenyengedéllyel, de erre az évre még nem érvényesítette, az a verseny helyszínén pótolhatja. Díja: 750 Ft.
A verseny lebonyolítása: 10 fordulós, fordulónként 12 leosztással, Svájci rendszerben, a MaRabU Párosító program segítségével.
A versenyzők eredményeik alapján felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.
Jelentkezés: Előzetes nevezéseket fogadunk és további információkkal szolgálunk az alábbi elérhetőségeken: Szeregnyi László 70/ 452 0881, szerlac@freemail.hu, és
Dr. Szabó Imre 30/3646300, imre.9.szabo@tanacsado.allianz.hu e-mail címeken.
Nevezést lehetőleg április 12-én 20 óráig jelezzétek, köszönjük.
április 4, 2012
·
vizivali ·
One Comment
Címkék: Felső-tiszai régió, Kisvárda · Kategória: Országos bajnokság, Verseny
Két selejtező forduló után az összesített eredmény
Helyezés Név Összes pont Összes forint
| 1 | Stekli Gyula | 58 | 430 |
| 2 | Futó Sándor | 58 | 334 |
| 3 | Bágyi Imre | 57 | 397 |
| 4 | Nagy István III. | 56 | 196 |
| 5 | Budai László | 54 | 375 |
| 6 | Fürdős József | 53 | 507 |
| 7 | Virág László | 53 | 304 |
| 8 | Pápai László | 52 | 388 |
| 9 | Bakos Sándor II. | 50 | 166 |
április 1, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Kategória: Országos bajnokság, Verseny
Nemzeti Ulti Bajnokság 2012
Budapesti regionális selejtező
| 1. | Sonkoly László | (2007) | [+37] | 307 Ft | 34 pont |
| 2. | Futó Sándor | (2060) | [+34,8] | 283 Ft | 32 pont |
| 3. | Virág László | (2125) | [+7,07] | 146 Ft | 28 pont |
| 4. | Muzslai Róbert | (2073) | [+8,95] | -122 Ft | 27 pont |
| 5. | Fürdős József | (2025) | [+17,7] | 225 Ft | 26 pont |
| 6. | B. Kiss István | (1954) | [+20,75] | 197 Ft | 26 pont |
| 7. | Szél János | (2027) | [+17,11] | 181 Ft | 26 pont |
| 8. | Szögi Attila | (2024) | [+11,99] | 136 Ft | 26 pont |
| 9. | Flaisz Károly | (2020) | [+6,84] | 79 Ft | 26 pont |
| 10. | Bágyi Imre | (2140) | [-1,39] | 134 Ft | 25 pont |
| 11. | Bárdos József | (2010) | [+6,13] | 189 Ft | 24 pont |
| 12. | Bartos László | (2089) | [-1,92] | 58 Ft | 24 pont |
| 13. | Vizi Valéria | (1939) | [+23,94] | 104 Ft | 23 pont |
| 14. | Jaksa János | (1996) | [+8,44] | 92 Ft | 23 pont |
| 15. | Kenderesi Ferenc | (2009) | [+11,91] | -66 Ft | 23 pont |
| 16. | Bjelik Csaba | (2017) | [+6,08] | 91 Ft | 22 pont |
| 17. | Haklár Jeromos | (2010) | [+4,26] | 85 Ft | 22 pont |
| 18. | Pavelka János | (2017) | [-2,38] | 91 Ft | 21 pont |
| 19. | Solti István | (2100) | [-7,05] | 142 Ft | 20 pont |
| 20. | Budai László | (2078) | [-1,2] | 89 Ft | 20 pont |
| 21. | Fazekas József | (2079) | [-3,98] | 66 Ft | 20 pont |
| 22. | Búzás János | (1976) | [+8,21] | 57 Ft | 20 pont |
| 23. | Selmeczi András | (2010) | [-0,16] | 45 Ft | 20 pont |
| 24. | Koródi Ferenc | (2004) | [+3,9] | 26 Ft | 20 pont |
| 25. | Varga Pál | (2000) | [-4,93] | 15 Ft | 20 pont |
| 26. | Rákos Károly | (2004) | [-3,07] | -19 Ft | 20 pont |
| 27. | Vizi Béla | (1966) | [-6,31] | -27 Ft | 20 pont |
| 28. | Makra Zsolt | (2000) | [-3,27] | -142 Ft | 20 pont |
| 29. | Perecz István | (2012) | [-4,19] | -187 Ft | 20 pont |
| 30. | Berecz Ferenc | (2014) | [+0,98] | -8 Ft | 18 pont |
| 31. | Pusztai Péter | (2008) | [-6,73] | -34 Ft | 18 pont |
| 32. | Gál Sándor | (1951) | [-10,4] | 63 Ft | 16 pont |
| 33. | Vélin Marin | (1995) | [-7,3] | -100 Ft | 16 pont |
| 34. | Dávid Péter | (1960) | [-10,4] | -106 Ft | 16 pont |
| 35. | Kamocsay József | (2019) | [-9,78] | -116 Ft | 16 pont |
| 36. | Tánczos Zoltán | (1962) | [-12,91] | -171 Ft | 16 pont |
| 37. | Sáfrán István | (1967) | [-15,34] | -235 Ft | 16 pont |
| 38. | Nagy Sándor | (2021) | [-18,61] | -150 Ft | 15 pont |
| 39. | Borbély Imre | (2000) | [-11,93] | -60 Ft | 14 pont |
| 40. | Kiss Bálint | (1914) | [-5,67] | -160 Ft | 14 pont |
| 41. | Sztakó Mihály | (1950) | [-11,8] | -179 Ft | 14 pont |
| 42. | Pleskó Lajos | (1983) | [-9,8] | -235 Ft | 14 pont |
| 43. | Hackl Mátyás | (2004) | [-19,02] | -173 Ft | 12 pont |
| 44. | Beke Béla | (1975) | [-19,63] | -215 Ft | 12 pont |
| 45. | Mihály László | (1932) | [-20,83] | -295 Ft | 11 pont |
| 46. | Molnár József (kiszállt) | (2000) | [-6,28] | -101 Ft | 12 pont |
április 1, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Budapesti regionális selejtező, Szeged · Kategória: Eredmény, Országos bajnokság, Verseny
Nemzeti Ulti Bajnokság 2012
Felső-tiszai regionális selejtező
| 1. | Kovács Sándor | (2014) | [+29,89] | 190 Ft | 32 pont |
| 2. | Nagy István III. | (2044) | [+22,55] | 179 Ft | 32 pont |
| 3. | Stekli Gyula | (2098) | [+20,93] | 278 Ft | 30 pont |
| 4. | Varga Ferenc | (1996) | [+26,09] | 205 Ft | 30 pont |
| 5. | Dalanics György | (1976) | [+25,14] | 205 Ft | 27 pont |
| 6. | Várszegi Szilárd | (2113) | [+3,44] | 276 Ft | 26 pont |
| 7. | Ivaskó István | (2020) | [+15,79] | 244 Ft | 26 pont |
| 8. | Pajic Zvezdan | (2036) | [+14,37] | 196 Ft | 26 pont |
| 9. | Bakos Sándor II. | (2073) | [+6,43] | 148 Ft | 26 pont |
| 10. | Pápai László | (2031) | [+13,6] | 74 Ft | 24 pont |
| 11. | Thúry Gábor | (2052) | [+4,91] | 0 Ft | 24 pont |
| 12. | Mészáros Károly | (2078) | [+1,48] | 72 Ft | 23 pont |
| 13. | Bacskai Gyula | (2030) | [+4,91] | 180 Ft | 22 pont |
| 14. | Rákosi Jenő | (2012) | [+6,49] | 149 Ft | 22 pont |
| 15. | Máté János | (1995) | [+8,87] | 121 Ft | 22 pont |
| 16. | Tóth László | (2051) | [+2,43] | 118 Ft | 22 pont |
| 17. | Szabó Imre dr. | (1976) | [+18,28] | 99 Ft | 22 pont |
| 18. | Oláh Csaba | (2000) | [+5,78] | 10 Ft | 22 pont |
| 19. | Peley András | (1931) | [+18,63] | 6 Ft | 22 pont |
| 20. | Dienes János | (2057) | [-0,63] | -2 Ft | 22 pont |
| 21. | Szeregnyi László | (1933) | [+8,83] | -7 Ft | 22 pont |
| 22. | Török Imre | (2011) | [+4,8] | -11 Ft | 21 pont |
| 23. | Krisztián András | (1977) | [+7,79] | -27 Ft | 21 pont |
| 24. | Daróczi György | (2003) | [+4,44] | 98 Ft | 20 pont |
| 25. | Szumutku László | (2049) | [-10,91] | -58 Ft | 20 pont |
| 26. | Kenyeres Miklós | (1980) | [-1,09] | -72 Ft | 20 pont |
| 27. | Kovács József I. | (1999) | [+8,54] | 116 Ft | 19 pont |
| 28. | Mészáros Lajos | (1973) | [+3,91] | 29 Ft | 19 pont |
| 29. | Szántó András | (2074) | [-10,43] | -14 Ft | 19 pont |
| 30. | Szalai Antal | (2044) | [-11,77] | -62 Ft | 19 pont |
| 31. | Gégény Tamás | (2000) | [-0,04] | 106 Ft | 18 pont |
| 32. | Szépréti László | (2007) | [-2,85] | -21 Ft | 18 pont |
| 33. | Gulyás István | (2074) | [-10,34] | -24 Ft | 18 pont |
| 34. | Nagy Béla | (2078) | [-13,66] | -34 Ft | 18 pont |
| 35. | Bocz Árpád | (2030) | [-7,24] | -41 Ft | 18 pont |
| 36. | Tarsoly Zoltán dr. | (2018) | [-8,32] | -174 Ft | 18 pont |
| 37. | Erdélyi Ferenc | (2017) | [-6,63] | -175 Ft | 18 pont |
| 38. | Tóth Károly | (2017) | [+0,16] | -75 Ft | 17 pont |
| 39. | Gyöngyösi Géza | (2087) | [-12,48] | 34 Ft | 16 pont |
| 40. | Oláh László | (2055) | [-13,02] | -61 Ft | 16 pont |
| 41. | Molnár Mihály | (2012) | [-9,21] | -147 Ft | 16 pont |
| 42. | Bacskai Gyula ifj. | (1982) | [-4,83] | -339 Ft | 16 pont |
| 43. | Stekli Gyula ifj. | (2017) | [-13,81] | -59 Ft | 15 pont |
| 44. | Dajka József | (2042) | [-20,48] | -18 Ft | 14 pont |
| 45. | Száraz László | (2057) | [-29,65] | -184 Ft | 14 pont |
| 46. | Veress István | (1932) | [-1,15] | -244 Ft | 14 pont |
| 47. | Rehó Lajos | (2036) | [-16,38] | -248 Ft | 14 pont |
| 48. | Kozslai Péter | (2000) | [-17,44] | -251 Ft | 14 pont |
| 49. | Juhász Sándor | (1967) | [-2,76] | -253 Ft | 12 pont |
| 50. | Orbán Gergely dr. | (2007) | [-18,92] | -95 Ft | 11 pont |
| 51. | Juhász Ferenc | (2000) | [-44,67] | -437 Ft | 3 pont |
április 1, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Felső-tiszai régió, Tiszabercel · Kategória: Eredmény, Országos bajnokság, Verseny
Nemzeti Ulti Bajnokság 2012.
Felső-tiszai regionális selejtező
2. forduló
A verseny rendezője: Tiszaberceli Szabadidő Egyesület.
1. A verseny helyszíne és ideje: Tiszabercel, Óvoda ebédlő. A római katolikus templom mellett.
2012. március 31. szombat
Regisztráció: 8.15 – 8.45 óra között. Későbbi nevezéseket nem áll módunkban elfogadni, mert a versenyt 09:00-kor megkezdjük.
2. Verseny résztvevői: Mindazon versenyzők, akik a Magyar Ultiszövetség által regisztráltak és 2012-re érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek. Lehetőség van a helyszínen kiváltani a versenyengedélyt a Szövetség által meghatározott díjért.(1500 Ft/fő). Aki már rendelkezik versenyengedéllyel, de erre az évre még nem érvényesítette, az a verseny helyszínén pótolhatja. Díja: 750 Ft.
3. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós, fordulónként 12 leosztással, Svájci rendszerben, a MaRabU Párosító program segítségével.
A versenyzők eredményeik alapján felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.
Előzetes nevezéseket fogadunk és további információkkal szolgálunk az alábbi elérhetőségeken:
Stekli Gyula 06-70-3852912 vagy stekli@ent.hu
Száraz László 06-20-3586390
Kérjük, hogy a nevezéseket lehetőleg március 28.-án 20 óráig jelezzétek.
március 26, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Felső-tiszai régió, Tiszabercel, verseny · Kategória: Országos bajnokság, Verseny
Nemzeti Ulti Bajnokság 2012
Budapesti regionális selejtező
2. forduló
A verseny rendezője: Szegedi Szabadidős Ulti Egyesület
1. A verseny helyszíne és ideje: PICK Söröző és Étterem, Szeged, Felső Tisza-part 10.
A helyszín honlapja itt
Térképes segédlet ide kattintva érhető el.
2012. március 31. szombat
Regisztráció: 8.15 – 8.45 óra között. Későbbi nevezéseket nem áll módunkban elfogadni, mert a versenyt 09:00-kor megkezdjük.
2. Verseny résztvevői: Mindazon versenyzők, akik a Magyar Ultiszövetség által regisztráltak és 2012-re érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek. Lehetőség van a helyszínen kiváltani a versenyengedélyt a Szövetség által meghatározott díjért. (1500 Ft/fő). Aki már rendelkezik versenyengedéllyel, de erre az évre még nem érvényesítette, az a verseny helyszínén pótolhatja. Díja: 750 Ft.
3. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós, fordulónként 12 leosztással, Svájci rendszerben, a MaRabU Párosító program segítségével.
A versenyzők eredményeik alapján felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.
4. Tipp szállásra: Tímárház Panzió
Kérjük azokat a résztvevőket, akik bármilyen ok miatt egyedi ebédet kérnek, időben jelezzék ezt.
Előzetes nevezéseket fogadunk és további információkkal szolgálunk az alábbi elérhetőségeken: Pavelka János 06-30-459-9508, vagy pavelkajanos@gmail.com
Kérjük, hogy a nevezéseket lehetőleg március 28.-án 20 óráig jelezzétek.
A 2 SzE szervezői
március 25, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Budapesti regionális selejtező, Szeged, verseny · Kategória: Országos bajnokság, Verseny
Új ultiklub
FELHÍVÁS
Örömmel értesítünk minden Ultit kedvelő sporttársunkat, hogy megalakult a VII. kerület (Erzsébetváros)
Nyitott Műterem Művészeti Klubban az Ulti kör
Szeretettel várunk minden Erzsébetvárosban lakó nyugdíjast, aki szabadidejét kellemes társaságban, nyugodt, kulturált körülmények között szeretné eltölteni az ULTIZÁSSAL .
Címünk: Budapest. VII. kerület. Dózsa György. út. 46. szám
Érdeklődni tel: Lang Ágnes 06-1-34-15-533 vagy Borbély Imre 06-20-9-222-437
március 22, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Kategória: Hírek
Élő pontok, érték számok
Élő Árpád magyar származású, amerikai sakkozó, sportvezető és fizikus. Nevéhez fűződik a sakkozói teljesítményt számszerűen értékelő Élő-pontszámok rendszerének kidolgozása. Rendszerét az 1960-as években az Egyesült Államokban kezdték alkalmazni, majd 1970-ben a Nemzetközi Sakkszövetség is bevezette.
Az Élő-pontrendszer a kétszereplős játékokban, mint a sakkban vagy a góban versenyzők egymáshoz viszonyított aktuális játékerejének mérésére létrehozott rendszer.
Benyovszki Pál, a MAUSZ alapítóinak egyike, Élő Árpád rendszerére alapozott technikát dolgozott ki az ulti játékosok hosszú távú teljesítményének mérésére.
Olyan modellt alkalmaz, amelyben az egyes játékosok addigi játékerejét, -korábbi összes versenyen mutatott teljesítményét- hasonlítja össze az adott versenyen mutatott formával.
Azaz, a versenyző értékszáma és a versenyen indulók értékszámai alapján meghatároz egy elvárt teljesítményt. Ehhez viszonyítottan nő, nem változik vagy csökken az értékszám.
Az erősebb játékost megverni jó eredmény. Ez nagyobb mértékben növeli a győztes Élő-pontszámát, mintha viszonylag gyengébb játékos ellen győzött volna. Ha viszont valaki gyengébb játékerejű ellenféltől kap ki, az komolyabb csökkentő hatást eredményez, mintha erősebb vagy közel azonos erősségű játékostól szenvedne vereséget.
A rendszer elnevezéséről:
Az „Élő-pontszám” kifejezés hallatán általában a Nemzetközi Sakkszövetség által kiosztott pontszámot értik. Ugyanakkor más szervezetek is, mint például az Internet Chess Club vagy a Yahoo Játékok is alkalmaznak Élő elveire épített rendszereket.
Ugyanakkor az Egyesült Államok Sakkszövetsége és a Nemzetközi Sakkszövetség már modernebb alapokra épített értékszám listát alkalmaz, de Élő Árpád tevékenysége iránti tiszteletből továbbra is Élő-pontrendszernek nevezi azt.
Nem mond tehát ellent a nemzetközi gyakorlatnak az, ha a MAUSZ az általa használt és alkalmazott értékszámokat Élő pontszámoknak nevezi. Látunk példát arra is, hogy más elgondolásokon alapuló rendszereket is Élő-pontrendszernek neveznek, és arra is, hogy nem csak a sakkozók rendszereit nevezik így.
Az Ulti Hírek korai számaiban egyszerűen csak értékszám rendszerként kerül említésre az alkalmazott modell. Az első évfolyam 3. száma viszont figyelemre méltó módon, Benyovszki értékszám-rendszerről ír.
(Forrás: Wikipédia, Ulti Hírek)
Szeged, 2012-03-04
Összeállította: Flaisz Károly - 2 SzE
március 13, 2012
·
vizivali ·
3 Comments
Kategória: Nincs kategorizálva
Hosszúhétvégi ultiverseny
I. Országos Amatőr Ultiverseny
Balatonmáriafürdő
Időpont: 2012. március 14-18-ig. (5 nap, 4 éjszaka)
Helyszín: Balatonmáriafürdő, Mária Hotel, Ady u.1-3.
Web: www.hotelmaria.hu
E-mail: ultiverseny@hotelmaria.hu
Program:
március 14. (szerda) Érkezés az esti órákban a Mária Hotelba. Szobák elfoglalása. Nevezés a versenyre.
március 15. (csütörtök) Büféreggeli.
9 h-tól10x12 leosztásos megmérettetés
12-14h között ebédszünet.
Ismerkedési est a retró discóban.
március 16. (péntek) Büféreggeli
9h-kor újabb 10×12 leosztásos megmérettetés
12-14h között ebédszünet
Verseny folytatása.
március 17. (szombat) Büféreggeli
9h-kor a 2 nap versenyének első 30 helyezettje vívja a döntőt.
12-14 h ebédszünet
március 18. (vasárnap) Büféreggeli
9h-tól eredményhirdetés
Díjak átadása.
A verseny lebonyolítása a Magyar Ultiszövetség szabályai szerint történik. Sorsolás a MaRaBu programmal.
Az eredmények felkerülnek a Szövetség honlapjára.
A versenyre nem csak szállóvendégek nevezhetnek.
HOZZÁTARTOZÓK RÉSZÉRE FAKULTATÍV PROGRAMOK.
A versennyel kapcsolatban felvilágosítás kérhető: Vizi Bélától 06-20-9356-740
vagy az info@magyarultiszovetseg.hu címen.
A verseny ideje alatt az ultisoknak zsíros kenyeret lila hagymával biztosítunk.
Ebéd menü 850.- Ft/fő áron (2 fogásos), vacsora menü 1000.- Ft/fő áron rendelhető (3 fogásos).
Díjazás: I. helyezett: 2 személyes nyaralás félpanzióval a Balatonon 8 nap 7 éjszaka.
II. helyezett: 2 személyes nyaralás félpanzióval a Balatonon 5 nap 4 éjszaka.
III. helyezett: 2 személyes nyaralás félpanzióval a Balatonon 3 nap 2 éjszaka.
IV-VI. helyezett: 2 személyes nyaralás a Balatonon 3 nap 2 éjszaka reggelivel.
Szállás ár: 2 személyre 21990 HUF/5 nap 4 éjszaka, mely tartalmazza a büféreggelit.
A fenti ár az ebéd és vacsora költségét nem tartalmazza.
Gyermek ár 0-3 évig ingyenes (max. 2 gyermek), 3-14 évig 5500.- HUF/5 nap
Üdülőhelyi díj: 200 HUF/éj/fő. Parkolás: 700 HUF/ éj/gépkocsi
Jelentkezni az ultiverseny@hotelmaria.hu email címen lehet.
Temesvári Sándor
ügyvezető
március 1, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Helyi versenyek · Kategória: Verseny
Nemzeti Ulti Bajnokság 2012
Felső-tiszai regionális selejtező
1. forduló
| 1. | Soós Bálint | (2038) | [+29,55] | 256 Ft | 32 pont |
| 2. | Dajka József | (2022) | [+20,61] | 328 Ft | 28 pont |
| 3. | Pápai László | (2004) | [+27,36] | 314 Ft | 28 pont |
| 4. | Stekli Gyula | (2082) | [+15,93] | 152 Ft | 28 pont |
| 5. | Gyöngyösi Géza | (2071) | [+16] | 144 Ft | 28 pont |
| 6. | Szántó András | (2057) | [+17,52] | 292 Ft | 26 pont |
| 7. | Papp Sándor | (2000) | [+21,16] | 270 Ft | 26 pont |
| 8. | Szabó Bertalan | (2025) | [+15,21] | 59 Ft | 26 pont |
| 9. | Szumutku László | (2030) | [+19,51] | 304 Ft | 25 pont |
| 10. | Szász István | (2060) | [+9,33] | 109 Ft | 25 pont |
február 26, 2012
·
vizivali ·
Nincs hozzászólás
Címkék: 2012. évi bajnokság, Felső-tiszai régió, Nyíregyháza · Kategória: Eredmény, Országos bajnokság, Verseny

