Piatnik Nemzeti Ulti Bajnokság selejtezőjének az 5. forduló, Csapatbajnoki selejtező 2. fordulój, Ráckeve Kék Duna Kupa

2021. július 18. án (vasárnap) 9 óra 30 perces kezdéssel (Ráckeve)
Nevezés zárása: 9 óra 20 perc
Helyszín: Duna Relax (felnőtt) Hotel Ráckeve 2300. Dömsödi u. 1 – 3.
 „Így ismét három az egyben ulti verseny a Nyugati Régióban”
Részvétel feltétele: A verseny minden résztvevő részére regisztráció köteles !
Ennek összege a három versenyre együttesen: 2.500.-
Azoknak, akik még nem tették meg ez idáig a versenyzői engedély éves hosszabbításának megléte.
                                                Összege: 1.000.-
Új verseny engedély kiváltására a helyszínen van lehetőség, egy kérelmező nyilatkozat kitöltésével.                                          Összege: 2.000.-

Mindenkit kérünk a fényképes versenyzői engedély kártyáját is hozza magával.

Mindenkinél elvárjuk a „MUOE” Egyesület éves tagdíjának rendezettségét is.
Ha ezidáig valakinél ez még nem rendezett, erre lehetősége van reggel a nevezéskor.

Szervezők: Farkas Gyula (06-20-9-81-78-26)   email: farkas.gyula90@chello.hu
                   Borbély Imre (06-20-9-22-24-37)   email: borbely.imre52@outlook.hu

Verseny egyéni + csapat: 7 x 15 leosztással, Svájci rendszerben, három fős csapatokkal zajlik majd.
                                              A csapattagok összesorsolásának kizárásával.
                                             Pontozás: 4-2-0 illetve a négy fős asztal esetében 4-2-2-0

Lebonyolítása: Magyar Ultiszövetség szabályzata és renonsz szabályi alapján történik.

Díjazás: Kék Duna Kupa Wellness ajándék
               NUB Társasági 1 – 2 – 3 helyezett szintén serleg
              Csapatok esetében Oklevél

Ebéd: Svédasztalos megoldásban  2.500.- /fő

Kérünk minden alapszervezeti vezetőt csapataik nevezését július 16 -ig a két szervező valamelyikének adja meg, hogy a verseny gond nélkül időben pontosan indítható legyen. Erre a napra a felnőtt hozzátartozók részére a Hotel Wellness részlegében kellemes pihenésre nyugodt kikapcsolódásra van lehetőség.
Ennek költségét a Magyar Ultisok Országos Egyesülete fizeti.

Számukra az ebéd szintén kedvezményes Svédasztalos formában történik. 2.500.-/fő

Ha valaki és hozzátartozói gyermekkel érkezne, nekik a pár száz méterre lévő
Hotel Session Aquland élményfürdőjében van lehetőségük a strandolásra, pihenésre. Megértésüket köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*