Nemzeti Ulti Bajnokság 2012

 

Felső-tiszai regionális selejtező

4. forduló

A verseny rendezője: Tiszaberceli Szabadidő Egyesület

1. A verseny helyszíne és ideje: Tiszabercel Óvoda, Fő utca

2012. május 12. szombat, kezdete: 9 órakor
Regisztráció: 8.15 – 8.45 óra között

(későbbi nevezést nem tudunk elfogadni)

2. Verseny résztvevői: Mindazon versenyzők, akik a Magyar Ultiszövetség által regisztráltak és 2012-re érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek. Lehetőség van a helyszínen belépni a Tiszaberceli Szabadidő Egyesületbe, kiváltani a versenyengedélyt a Szövetség által meghatározott díjért. (1500 Ft/fő). Aki már rendelkezik versenyengedéllyel, de erre az évre még nem érvényesítette, az a verseny helyszínén pótolhatja. Díja: 750 Ft.

3. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós, fordulónként 12 leosztással, Svájci rendszerben, a MaRabU Párosító program segítségével.
A versenyzők eredményeik alapján felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.

Jelentkezés: Előzetes nevezéseket fogadunk és további információkkal szolgálunk az alábbi elérhetőségen: Stekli Gyula 0670-3852-912, vagy   stekli@ent.hu

Száraz László0620-3586-390

A nevezést lehetőleg május 10.-én 20 óráig jelezzétek, köszönjük.
Tiszaberceli Szabadidő Egyesület

 

Nemzeti Ulti Bajnokság 2012

 

Budapesti regionális selejtező

4. forduló

A verseny rendezője: Kecskeméti Hírős Ulti Klub

1. A verseny helyszíne és ideje: Hotel Három Gúnár és Rendezvényház

Kecskemét, Batthyány u. 1-7.

Elérhetőség:  www.hotelharomgunar.hu

2012. május 12. szombat, kezdete: 9 órakor
Regisztráció: 8.15 – 8.45 óra között

(későbbi nevezést nem tudunk elfogadni)

2. Verseny résztvevői: Mindazon versenyzők, akik a Magyar Ultiszövetség által regisztráltak és 2012-re érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek. Lehetőség van a helyszínen belépni a Kecskeméti Hírős Ulti Klubba, kiváltani a versenyengedélyt a Szövetség által meghatározott díjért. (1500 Ft/fő). Aki már rendelkezik versenyengedéllyel, de erre az évre még nem érvényesítette, az a verseny helyszínén pótolhatja. Díja: 750 Ft.

3. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós, fordulónként 12 leosztással, Svájci rendszerben, a MaRabU Párosító program segítségével.
A versenyzők eredményeik alapján felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.

Jelentkezés: Előzetes nevezéseket fogadunk és további információkkal szolgálunk az alábbi elérhetőségen: B. Kiss István 06-30-3-152-142

A nevezést lehetőleg május 10.-én 20 óráig jelezzétek, köszönjük.
Kecskeméti Hírős Ulti Klub

 

Nemzeti Ulti Bajnokság 2012

Felső-tiszai regionális selejtező

1. forduló

1. Soós Bálint (2038) [+29,55] 256 Ft 32 pont
2. Dajka József (2022) [+20,61] 328 Ft 28 pont
3. Pápai László (2004) [+27,36] 314 Ft 28 pont
4. Stekli Gyula (2082) [+15,93] 152 Ft 28 pont
5. Gyöngyösi Géza (2071) [+16] 144 Ft 28 pont
6. Szántó András (2057) [+17,52] 292 Ft 26 pont
7. Papp Sándor (2000) [+21,16] 270 Ft 26 pont
8. Szabó Bertalan (2025) [+15,21] 59 Ft 26 pont
9. Szumutku László (2030) [+19,51] 304 Ft 25 pont
10. Szász István (2060) [+9,33] 109 Ft 25 pont

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Elnökségi ülés döntései

 Jegyzőkönyv

Készült 2011.  december  17-én Nyíregyházán, a Magyar Ultiszövetség elnökségi ülésén

Jelen vannak: Rehó Lajos elnök, Bartos Gábor, Muzslai Róbert, Pavelka János, Stekli Gyula alelnökök, Vizi Béla főtitkár, Berecz Ferenc FB elnök, Flaisz Károly, az Etikai és fegyelmi bizottság elnöke, Tóth Bálint gazdasági ügyintéző

Napirend előtt Rehó Lajos bejelentette, hogy elkészítette a Szövetség SZMSZ-ét, amelyet minden elnökségi tagnak e-mailben elküldött. Javasolja, hogy részletes megvitatására a legközelebbi elnökségi ülésen kerüljön sor.

Az előzetesen elfogadott napirend szerint:

1. Rehó Lajos értékelte a 2011. évi versenyévadot. Először a társasági ulti került elemzésre, majd a sport ulti versenyekkel kapcsolatos véleményét mondta el.  A beszámolót  az Elnökség 4 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadta.

2. Rehó Lajos ismertette a 2012. évi versenynaptárt, majd a versenyrendezéssel kapcsolatos változtatásokra tett javaslatot. Elmondta, hogy ezzel kapcsolatban véleménynyilvánítás céljából megkereste a tagegyesületeket, de sajnálatos módon egyetlen egy válasz sem érkezett.

3. Tóth Bálint pénzügyi beszámolóját az előzetesen írásban kiküldöttek szerint az Elnökség elfogadta.

A fentiek megvitatása után az Elnökség az alábbi határozatokat hozta:

–      Flaisz Károlyt megbízta az élőpontok karbantartásával, Éves munkadíja egy palack száraz vörös bor.

–      Elfogadta a 2012. évi társasági ulti selejtezőinek versenynaptárát:

–                                                                                            1. ford.: 02. 25.

2. ford.: 03. 31.

3. ford.: 04. 14.

4. ford.: 05. 12.

5. ford.: 06. 02.

A régiók maguk határozzák meg a selejtezők helyszíneit, az időpontokat viszont be kell tartani.

–      Ebben a versenyévadban is két elődöntő lesz 60-60 fővel, majd a két régió összesítése alapján 21 versenyző jut az országos döntőbe. Az elődöntőbe jutásnál 4 selejtező összesített eredményeit vesszük figyelembe. (Természetesen három selejtezőn való részvétel esetén is be lehet kerülni az elődöntőbe az összesített pontszámtól függően.)

Az elődöntők időpontjai: 1. elődöntő: 08. 25.

                                         2. elődöntő: 09. 15.

A döntő időpontja: 09. 29.

–      Az elődöntőkre és a döntőre az Elnökség ebben az évben nem hirdet pályázatot. A helyszíneket a Szövetség Elnöksége később jelöli ki.

–      A társasági ulti bajnokságon –selejtezők, elődöntők – a nevezési díj 1500 Ft, amelyből 400 Ft-ot/ fő a rendező klub elszámolhat. Az Elnökség úgy dönt, hogy az előző év gyakorlatától eltérően ebben az évben a társasági ulti selejtezőin és elődöntőin a Szövetség semmilyen díjazást nem biztosít. Ugyanakkor javasolja a rendező egyesületeknek: az 1-3. helyezettek –a lehetőségeket figyelembe véve – valamilyen emléktárgyat (kupát) kapjanak. A fordulót rendező egyesület – esetleges szponzorok révén – egyéb más jutalmat természetesen adhat.

–      A Társaság ulti országos versenyein – létszámtól függetlenül – minden verseny értékszám szerző verseny. A tagszervezetek által szervezett egyéb verseny akkor tekinthető értékszám szerzőnek, ha a résztvevők száma meghaladja a húsz főt.

Ezeken a versenyeken továbbra is a 10×12 leosztás a kötelező.

–      Az év sport ulti versenyein nem lesznek selejtezők, hanem egy kétnapos versenyt rendez a Szövetség, amelynek a megrendezésére a kisvárdai ultisokat kéri fel a Szövetség. Az Elnökség hívja meg az előző évi sport ulti ranglista, valamint a 2012. évi társasági ulti döntő versenyzőit. Természetesen nyílt kreditet is rendelkezésre bocsát.

A kétnapos sport ulti időpontja: november 17-18. Helyszíne: Kisvárda. A nevezési díjról – szélesebb konzultáció után – az Elnökség dönt.

        A sport ulti versenyek selejtezőinek elmaradása helyett kétfordulós csapatversenyek

megrendezéséről döntött az Elnökség (csapat: 3 fő A-B-C vonal)

Régiós csapatverseny ideje: 06.23. Helyszínről a régiók egyesületei döntenek.

Ezt követné a két régió legjobb hét-hét csapatának döntője.

Időpont: 10. 13.

Helyszín: Budapest

Nevezési díjról később születik döntés.

–      Javaslat a Közgyűlés felé: az Év embere:  Vizi Valéria,                                                                                                                         

                                                  az Év játékosa:  Bartos Gábor.

A 2011. év egyesülete cím ne kerüljön kiadásra.

–      A 2011. évet beszámoló Közgyűlésére 2012. február 04-én 10 órakor lesz Debrecenben. A pontos debreceni helyszínről a hivatalos meghívóban elektronikus úton tájékoztatást kapnak a tagegyesületek.

Vizi Béla

főtitkár