Piatnik Nemzeti Ulti Bajnokság selejtezőjének az 5. forduló, Csapatbajnoki selejtező 2. fordulój, Ráckeve Kék Duna Kupa

2021. július 18. án (vasárnap) 9 óra 30 perces kezdéssel (Ráckeve)
Nevezés zárása: 9 óra 20 perc
Helyszín: Duna Relax (felnőtt) Hotel Ráckeve 2300. Dömsödi u. 1 – 3.
 „Így ismét három az egyben ulti verseny a Nyugati Régióban”
Részvétel feltétele: A verseny minden résztvevő részére regisztráció köteles !
Ennek összege a három versenyre együttesen: 2.500.-
Azoknak, akik még nem tették meg ez idáig a versenyzői engedély éves hosszabbításának megléte.
                                                Összege: 1.000.-
Új verseny engedély kiváltására a helyszínen van lehetőség, egy kérelmező nyilatkozat kitöltésével.                                          Összege: 2.000.-

Mindenkit kérünk a fényképes versenyzői engedély kártyáját is hozza magával. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Versenyfelhívás ! (Nyugati Régió)

Augusztus 09 – én (vasárnap) 9 óra 30 perc kezdéssel (Ráckeve) 
Nevezés zárása9 óra 20 perc

 „MAUSZ” Nemzeti Ulti Bajnokság  IV.  selejtezője valamint  a  
Csapat bajnoki selejtező I. fordulója + Kék Duna Kupa Ulti versenyek
                                /Három az egyben Nyugati régió/

Ráckeve: Duna Relax (felnőtt) Hotel 2300. Dömsödi u. 1 – 3.   

Szervezők:  Borbély Imre (06-20-9-222-437)  e-mail: borbely.imre52@upcmail.hu
                  Farkas Gyula (06-20-9-81-78-26)  e-mail: farkas.gyula90@chello.hu Egy kattintás ide a folytatáshoz….

KÉK DUNA KUPA

KÉK DUNA KUPA egyéni ultiverseny
Időpont: 2019.július 07. Vasárnap 09.30
Helyszín: Duna relax & event wellness hotel Ráckeve Dömsödi út.1-3.
Nevezési díj nincs.
Ebéd 2500Ft/fő ( svédasztalos )
Minden hozzátartozó kedvezményesen (1000Ft/nap) veheti igénybe a wellness részleget.
Díjazás: 1.hely: kupa + 2 személyre szóló 3 napos ajándék utalvány a wellness hotelba
2.hely: kupa + 2 személyre szóló 2 napos ajándék utalvány a wellness hotelba
3. hely: kupa + 1 napos , wellness részleg látogatására jogosító ajándék utalvány
A verseny rendezője a MUOE.