XIV. Heuer Ferenc – Nagy László – Szalai Antal Emlékverseny

A verseny rendezője: A Kisvárdai Kulturális Egyesület és a Magyar Ultiszövetség

A verseny helyszíne, ideje:PARTY Ételbár (Bessenyei Gimnázium mellett) 4600 Kisvárda, Simonyi út 2.

január 04. szombat 9.00- 18.00 óra között.

Regisztráció: 8.30-tól – 8.45-ig

A verseny résztvevői: Minden jelentkező, aki a rablóulti általános szabályaival tisztában van, a verseny szabályait elfogadja, részvételi szándékát 2020.január 02. – ig. jelzi. 

A verseny lebonyolítása: 7 fordulós svájci rendszerben a MaRaBu számítógépes párosító program segítségével. Az egyes fordulók 15-15 leosztásból állnak. Minden asztalon csak 3 versenyző játszhat egyszerre. Hárommal nem osztható létszám esetén minden fordulóban 1 vagy 2, a versenyben legkedvezőtlenebbül álló versenyző erőnyerő lesz. (mindenki legfeljebb egyszer). A legtöbb forinteredményt elérő játékos 4, a második 2, a harmadik 0 pontot kap. Holtverseny esetén a pontozások 3-3-0, 4-1-1, illetve abszolút holtverseny esetén 2-2-2 pont jár. 

Költségek: 3.200 forint, mely az ebéd költségét is tartalmazza. 

Kártyáról és egyéb szükséges eszközökről a rendezők gondoskodnak.

Az első helyezett nyeri a Heuer Ferenc – Nagy László – Szalai Antal vándorserleget, melyet egy évig őriz. Az első három helyezett érem és oklevél jutalomban részesül. Különdíjakról a verseny szervezői a helyszínen döntenek.

Jelentkezés: 2020. január 02.-ig a 70-4088643 (Szabó Bertalan) 30-3646300 (Dr. Szabó Imre) telefonszámokon. 

imre.9.szabo@tanacsado.allianz.hu  E-mail címen.