Tisztelt MAUSZ Vezetőség – Tisztelt Ultizó Sporttársak !
A 2013.évi ill. az előző évek versenyszezon tapasztalatai alapján a jövő évi versenykiírásra tennék módosító javaslatot.
Először úgy gondoltam, hogy ezek csak az Én szubjektív észrevételeim és nem akartam
még több szervezési gondot okozni a Tisztelt Vezetőségnek. Aztán egyre több és több
ULTIS kollégát kérdeztem meg róla és meglepő módon szinte mindenki jónak tartotta és támogatta az elképzeléseket Szegedtől – Sárospatakig, tehát itt az ideje közzétenni azokat.
Két verzió van: az első az egy igazi változtatás lenne, a második verzió a meglévő rendszer javítása. A módosítások alapgondolata az, hogy a NUB az egy éves bajnokság.
Első verzió pontjai:
1. A versenyszezon februártól – decemberig tartana. [Mivel ez egy éves nemzeti bajnokság]
2. A versenyek havonta, mindig a hónap első szombat napján lennének. [Megjegyezhetőség]
3. Február,Március,Május,Április,Június – – – Szeptember,Október, November első szombat.
4. Elődöntő nincs. [Most: 60-ból 21ember jut be + 2 nap jó teljesítmény = továbbjutási esély
a döntőbe kicsi – a csalódás meg nagy] – pedig –
Minden ULTIS fő vágya, hogy egyszer a döntőben szerepelhessen és ott nyerhessen!
5. A fenti 8db nemzeti bajnoki forduló eredményei összesíteni kell folyamatosan. [Tabella]
6. A közép – magyarországi regió „A” tabella, kelet – magyarországi régió „B” tabella.
7. Döntő= „A” tabella első 1-15.helyezett + „B” tabella első 1-15.helyezett.
8. Döntő egy nap – 30 fő – „X” város – December első szombat napján.
9. Kisdöntő= „A” tabella első 16-30.helyezett + „B” tabella első 16-30.helyezett.
10. Kisdöntő egy nap – 30 fő – „Y” város – December első szombat napján.
11. A 8db nemzeti bajnoki forduló egyetlen eredményét sem lehet törölni, kihagyni !
[Ez a fő lényege szinte az egész változtatásnak] – ugyanis –
12. Az a 30 fő, aki az egész év során a legjobban teljesített szummázva, és eljár mindig:
MEG KELL, HOGY ILLESSE A MAUSZ DÖNTŐ-ben VALÓ SZEREPLÉS JOGA !
13. A döntőben és kisdöntőben csak 1-15. helyezett ill. 16-30. helyezett fő játszhat.
Nem lehet tartalék, meg pótolgatás. Aki a bejutottakból nem akar elmenni az nem megy el
és kész.
14. A fenti javaslatot – ha szalonképes – kérem megjelentetni nyilvánosan, hogy hozzá tudjanak
szólni a sporttársak. Mivel ŐK alkotják a MAUSZ-t úgy gondolom joguk van hozzá !
Miután leírtam az első verziót, rájöttem tulajdonképpen nincs értelme a másodiknak.
Remélem nem okoztam több problémát a meglévőek mellé a Tisztelt Vezetőségnek.
Üdvözlettel: Rákos Károly
Szegedi Szabadidős ULTI Egyesület
Tel.: 20-31-56786
merleg@merleg-gsm.hu
Kelt: Hódmezővásárhely, 2013.11.11.
Megjegyzés: 2013. november 26-án kaptam meg.