Beszámoló III. Sánta József Emlékversenyről

 

 

 

Eltelt egy év és újra eljött október első szombatja. A már Nyíri Fészek nyíregyházi ulti egyesület életében hagyomány, hogy megemlékezünk elhunyt ultis társunkról, Sánta Józsefről. Így került sor már harmadszor az emlékversenyre, amelyre ugyan úgy, mint tavaly 31 ultit szerető sporttárs nevezett.

 

 

 

 

 

 

 

 

Krisztián András az egyesület elnöke köszöntötte a versenyzőket majd egy perces néma felállással tisztelegtünk elhunyt ulti társunk emléke előtt. Ez után kezdetét vette a tavalyinál is, izgalmasabb és szorosabb verseny. Az egyesület tiszteletbeli elnöke a Nyíri Fészek tulajdonosa, Pastrovics Zoltán ismét finom és nagy adag ebédet készített. Külön köszönet Szabó Lászlónak a Landauer pékség ügyvezető igazgatójának a felajánlott kenyérért és finom pogácsáért.

Ebédszünetben az özveggyel az egyesületek képviselői virágot helyeztek el Józsi bácsi sírján.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Józsi bácsi felesége Marika néni meghívásunknak ismét eleget tett és meghatódottan adta át a díjazottaknak a megérdemelt jutalmakat.

Köszönjük Neki is és minden megjelent sporttársunknak ezt a napot, hogy ilyen tisztességesen tudtunk ez évben is megemlékezni elhunyt sporttársunkról.

 

Sánta József emlékverseny (2012.10.06.)

1.Rehó Lajos (2063), 288Ft, 29 pont

2.Pápai László (2037), 25 Ft, 28 pont

3.Gulyás István (2035), 273 Ft, 27 pont

4.Pastrovics Zoltán (2000), 73 Ft, 27 pont

5.Boc Árpád (2011), 296 Ft, 26 pont

6.Mészáros Károly (2120), 85 Ft, 26 pont

7.Bacskai Gyula (2009), 128 Ft, 25 pont

8.Maroda László (1999), 56 Ft, 25 pont

9.Szalai Antal (2026), 173 Ft, 24 pont

10.Krisztián András (1987), -35 Ft, 24 pont

11.Nagy Béla (2030), -81 Ft, 23 pont

12.Bakos Sándor (2058), 5 Ft, 22 pont

13.Sóos Bálint (2037), -3 Ft, 22 pont

14.Kovács Sándor (2065), 44 Ft, 21 pont

15.Orbán Gergely (1982), -107 Ft, 21 pont

16.Kondor Gábor (1985), 89 Ft, 20 pont

17.Kerekes László (2003), -20 Ft, 20 pont

18.Dienes János (2065), -122 Ft, 20 pont

19.Szumutku László (1996), -54 Ft, 19 pont

20.Török Imre (1987), 8 Ft, 18 pont

21.Sánta Szabolcs (2000), -14 Ft, 18 pont

22.Szépréti László (2000), -35 Ft, 18 pont

23.Nagy Ferenc (2032), -55 Ft, 18 pont

24.Szabó Imre (2006), -126 Ft, 18 pont

25.Oláh Csaba (1990), -47 Ft, 17 pont

26.Daróczi György (2004), -120 Ft, 17 pont

27.Gyöngyösi Géza(2045), -177 Ft, 17 pont

28.Dalanics György (2029), -64 Ft, 16 pont

29.Dr. Tarsoly Zoltán (2031), 9 Ft, 14 pont

30.Harascsák Ferenc (1987), -104 Ft, 14 pont

31.Kenyeres Miklós (1981), -358 Ft, 10 pont

 

Találkozunk 2013. október első szombatján a IV. Sánta József  Emlékversenyen!

Készítette: Gulyás István