Bucsányi Mihály emlékére

Búcsú Miska Bácsitól

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Most a Szegedi Szabadidős Ulti Egyesület búcsúzik egy nagyszerű embertől, jó baráttól, játékosától  Bucsányi Mihálytól.

Az Egyesületnek alakulása óta volt a tagja. Heti rendszerességgel bejárt Szegedre játszani. Neve az Egyesület védjegye volt, mert bármilyen versenyen megjelent a csapat, első kérdések között volt: „Miska bácsit elhoztuk-e?” Korrekt, kemény, kitartó játékos volt. Megszokott mozdulatait, mondásait mindenki ismerte, de ez mindig jelentett valamit.

–         Első passz? – kérdezte – Megnézem.

Mindenki tudta mit mond.

–         40 Száz! –

De ekkor már valamire készült. Felvevőként a legtöbbet hozta ki a lapjából, védőként örülhetett a partnere, mert Miska bácsi nem ismert kegyelmet az ellenjátékban. Az utolsó pillanatig támadta a felvevőt. Sok versenyen a forduló utolsó játékában fordította javára az eredményt. Hozzáállását, játéktudását, szellemi kitartását egy-egy verseny alatt az évek alatt szerzett számtalan kupák, érmek, oklevelek bizonyítják. Most is készült az Országos Középdöntőre, Tiszabercelre. Egészségi állapotát figyelemmel kísértük, és kérdeztük, el tud-e jönni.

–          Megyek. – mondta. Mert tudta, hogy számít rá a csapat, a sok jó barát, a jó hangulat, a közös élmény, az önfeledt együttlét, mert ilyenkor minden bajt elfelejtett. Csak örülni tudott.

Elviszünk Miska bácsi. Mindenki elvisz a szívében, az emlékeiben egy-egy szeretetteli pillanatot Rólad, hogy ott legyél velünk, és részese legyél a  játék örömének, úgy segíts bennünket,  mintha Te  játszanál.

–         „Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. „-

A Földeáki Baráti Ulti Társaság pártfogoltja volt. 7 éve jött ki Makóról barátaival, egy Falunapra meghirdetett ulti versenyre. Nagyon jól érezte magát. Mindenkivel barátságba került, és azon volt, hogy ezt a barátságot tovább erősítse. Ajánlásával kerültünk be a Szegedi Egyesületbe, és fontosnak tartotta, hogy Földeákról senki ne maradjon ki versenyekből. Falunapokon mindig kint volt a feleségével. Első nap az ünnepségért jöttek, másnapján az ulti verseny miatt, harmadik napon a lóversenyt nézte meg. Minden versenyünkre eljött, és mindig nyert díjat. Kétszer nyerte meg a Földeák emlékérmet; nagyon tetszett neki, nagyon büszke volt rá.

Egyszer megjegyeztem neki, – Miska bácsi mást is engedjél a díjosztó asztalhoz. –

–         Még nem lehet – mondta, és milyen az élet, most hiányozni fog, hogy nem szólítjuk a nevét.

Szeretett Földeákra jönni. A Földeák újságot járatta, és mindig megköszönte, ha az ulti hírekben olvasta a nevét. Most is én írom a hírt,… de most homályos a szemem Miattad.

„Valamitől – mi mindig búcsúzunk.”

És a búcsúzás mindig fáj. Az elmúlt hónapokban sok barát, játékostárs ment el a földi versenyasztaloktól, és Te a legjobbak közt vagy. Méltán kérjél helyet Magadnak odafenn az első asztalnál, és kezdjetek egy önfeledt, véget nem érő végtelen játékba… Jó lapjárást Neked!

Nyugodj békében!

Szegedi Szabadidős Ultiegyesület nevében: Tóth Sándor