Tegnap ( Junius 22.-én ) délután örök búcsút vettünk ultis társunktól, barátunktól Bacskai Gyulától. Rövid szenvedés után hetven éves korában érte a halál.
Olyan közelinek tűnik az a hétfő délután, amikor először leült közénk játszani közös barátunknál, Szalai Tóninál. Nagyon gyorsan megtanulta a játék legalapvetőbb szabályait, gyorsan a csapat elfogadott tagjává vált.
Játéka olyan volt, mint Ő maga, egyenes, de nem hiányzott belőle az előrelátás és az óvatosság sem. Becsületes játékára jellemző volt, hogy miután a pénzügyi vonatkozásokban Neki volt a legnagyobb jártassága, a játék gyorsítása érdekében bátran rábíztuk, hogy a hozzánk tartozó pénzügyeket osztás közben Ő intézze. Sem emberként, sem játékosként nem szerette az ügyeskedést, a nem becsületes játékot.
Vele mindenki szívesen játszott, szívesen hallgatta anekdotáit, akár a kereskedelemben eltöltött évekről, akár másik szerelméről, a vadászatról mesélt történeteket.
Kérni ritkán kért, adni, ha tudott, szívesen adott, ha segíthetett, szívesen segített. Nagy hozzáértéssel igazgatta kis birodalmát. Sokat beszélt a növényeiről, gyümölcseiről, azok berakásáról, felhasználásáról.
Sorsunk az utóbbi években cukorbetegségünk kapcsán összekapcsolódott, az ellenőrzések során tapasztalt értékeket sokszor összehasonlítottuk, elemeztük, tartottuk egymásban a lelket. Aztán Őt megtámadta a gyilkos kór, amivel sokáig sikerrel vette fel a küzdelmet. Miután az utolsó években Neki a vadászatról, nekem a sportról kellett rajtunk kívül álló okok miatt lemondanunk, mindkettőnknek az ulti jelentette a rendszeres kikapcsolódást, agytekervényeink karbantartását, és a baráti társaságunk jó részét is.
Óriási örömmel fogadta, amikor lánya révén megszületett unokája, akire nagyon büszke volt, képét, képeit a játék szüneteiben örömmel mutatta meg nekünk. Az utóbbi fél évben már nem járt el velünk a versenyekre, de a Művelődési Házban, a Kan- sas sörözőben, vagy a barátoknál továbbra is szívesen játszott.
Amikor legutóbb hétfőn, a szokásos időben felhívtam, már a Kórházban feküdt, derékfájásra panaszkodott, a hangja gyenge, beszéde akadozott volt. Miután családommal elutaztam nyaralni, újra felhívtam, de ekkor már a felesége vette fel a telefont. Haza érkezve este arról beszélgettünk a feleségemmel, hogy másnap kimegyek hozzá és megnézem, amikor csörgött a telefon, és kaptam a hírt Gyula meghalt.
Jó játékos, rendes ember, és jó barát volt, akinek az ígéretében bátran megbízhattál.
Nyugodjon békében!

Mészáros Károly