Emlékverseny

 

VII. Heuer Ferenc – Nagy László

Emlékverseny

 

 1.A verseny rendezője: A Kisvárdai Kulturális Egyesület és a Magyar Ulti Szövetség

2. A verseny helyszíne, ideje:

Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza 4600 Kisvárda Flórián tér 20.

2012. január 5. szombat 9.00- 18.00 óra között.

Regisztráció: 8.15-től – 8.45

3. A verseny résztvevői: Minden jelentkező, aki a rablóulti általános szabályaival tisztában van, a verseny szabályait elfogadja, a Magyar ulti Szövetség versenyzője, illetve igazolását a verseny kezdetéig hitelesíti. Részvételi szándékát 2012. január 03. – ig. jelzi.

4. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós svájci rendszerben a MaRaBu számítógépes párosító program segítségével. Az egyes fordulók 12-12 leosztásból állnak. Minden asztalon csak 3 versenyző játszhat egyszerre. Hárommal nem osztható létszám esetén minden fordulóban 1 vagy 2, a versenyben legkedvezőtlenebbül álló versenyző erőnyerő lesz. (mindenki legfeljebb egyszer). A legtöbb forinteredményt elérő játékos 4, a második 2, a harmadik 0 pontot kap. Holtverseny esetén a pontozások 3-3-0, 4-1-1, illetve abszolút holtverseny esetén 2-2-2 pont jár. A versenyzők eredményei felkerülnek a Magyar Ultiszövetség értékszám alapú ranglistájára.

5. Költségek: 2.800 forint, mely az ebéd költségét is tartalmazza.

Kártyáról és egyéb szükséges eszközökről a rendezők gondoskodnak.

6. Az első helyezett nyeri a Heuer Ferenc – Nagy László vándorserleget, melyet egy évig őriz. Az első hat helyezett érem és oklevél jutalomban részesül. Különdíjakról a verseny szervezői a helyszínen döntenek.

7. Jelentkezés: 2012. január 03.-ig a 70-452-0881 (Szeregnyi László) 30-364-6300 (Dr. Szabó Imre) telefonszámokon. szerlac@freemail.hu  imre.9.szabo@tanacsado.allianz.hu  E-mail címen.