Emlékverseny

  V. Heuer Ferenc – Nagy László

 Emlékverseny

 2011. január 8.

 1. A verseny rendezője: A Kisvárdai Kulturális Egyesület és a Magyar Ultiszövetség

2. A verseny helyszíne, ideje: Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza 4600 Kisvárda Flórián tér 20.

 2011. január 8. szombat 9.00- 18.00 óra között.

Regisztráció: 8.15-től – 8.45-ig.

3. A verseny résztvevői: Minden jelentkező, aki a rablóulti általános szabályaival tisztában van, a verseny szabályait elfogadja, a Magyar ulti Szövetség versenyzője, illetve igazolását a verseny kezdetéig hitelesíti. Részvételi szándékát 2011. január 06. – ig. jelzi.

4. A verseny lebonyolítása: 10 fordulós svájci rendszerben a MaRaBu számítógépes párosító program segítségével. Az egyes fordulók 12-12 leosztásból állnak. Minden asztalon csak 3 versenyző játszhat egyszerre. Hárommal nem oszthatólétszám esetén minden fordulóban 1vagy 2, a versenyben legkedvezőtlenebbül álló versenyző erőnyerő lesz. (mindenki legfeljebb egyszer). A legtöbb forinteredményt elérő játékos 4, a második 2, a harmadik 0 pontot kap. Holtverseny esetén a pontozások 3-3-0, 4-1-1, illetve abszolút holtverseny esetén 2-2-2 pont jár. A versenyzők eredményei felkerülnek a Magyar ulti Szövetség értékszám alapú ranglistájára.

5. Költségek: 2500 forint, mely az ebéd költségét is tartalmazza.

Kártyáról és egyéb szükséges eszközökről a rendezők gondoskodnak.

6. Az első helyezett nyeri a Heuer Ferenc – Nagy László vándorserleget, melyet egy évig őriz. Az első hat helyezett érem és oklevél jutalomban részesül. Különdíjakról a verseny szervezői a helyszínen döntenek.

7. Jelentkezés: 2011. január 06.-ig a 70-452-0881 (Szeregnyi László) telefonszámokon. szerlac@freemail.hu E-mail címen.

4 thoughts on “Emlékverseny

  1. Sziasztok!
    A versenyzők eredményei felkerülnek a Magyar ulti Szövetség értékszám alapú ranglistájára.
    Ebből a versenykiirásből számomra az derül ki, hogy IGEN!

  2. ELKEZDŐDÖTT!

    Az ultisok társadalmának is elkezdődött az Új Év: a szokásás, már hagyományos
    Heuer Ferenc – Nagy László  Emlékversennyel kisvárdán  2011. január 8.-án. Már az ötödik alkalom, hogy „nélkülük”, de Rájuk emlékezve.

    Kedves Ultis barátaim!

    Akik ott voltatok és akik nem, tudjátok az apropóját, miért ezzel indul már ötödik éve az ultis-évad. Hogy emlékezzünk azokra, akik úgy szerették ezt a Magyar Hungarikumot,hogy életüket áldozták érte.Azóta mi itt lenn, Ők már onnan fentről EMLÉKEZÜNK. Rájuk. Ez a verseny is szinvonalas utódja volt az előzőeknek. Méltó környezet, ünnepi hangulat és baráti légkör. Kell ennél több egy jó versenyhez? Kell! A volt Barátok jelenléte!
    Ebben sem volt hiány: az 51 fős mezőny minden tagja tudta, miért jöttünk.Ezt a rendező Kisvárdai Ulti Egyesület részéről Szeregnyei Laci barátunk ecsetelte, amit megerősített Mészáros Karcsi mondandója is. (csak zárójelben jegyzem meg: az egyperces néma megemlékezés „elmaradása” a jövőben remélem nem történik meg.) Tudjátok, hogy az egyenes beszéd híve vagyok. Ezért a jót és a rosszat egyaránt meg szoktam említeni, nem azért, hogy bosszantsak bárkit, csak a jobbító szándék miatt.
    A jó dolgokról: hogy soha rosszabb versenyt! A szeretetteljes fogadtatás, a baráti légkör, a vendéglátás, az Emlékezés halottainkra felemelő érzéssel töltöttek el mindannyiunkat.
    A rosszról is ejtsünk szót, habár nem volt mérvadó, sőt a többség nem is szólt ellene. Nem kritikának, tanulságnak szánom. Egy minden szempontból jól szervezett Verseny megérdemel egy „független számítógép-kezelőt”, aki érti a dolgát. Nem kell, hogy ultizni tudjon. Tiszaberceli példa: Egy lelkes fiatalember minden versenyt zökkenőmentesen levezényel ultis mult nélkül. Nem adja ki a kezéből a számítógépet, így nem történik olyan baki, hogy a sok bába között elvész a gyerek. Ez alkalmazható lenne: Mindig akad egy „ráérő ember” aki némi kp. ellenében feláldozza egy napját e nemes célra.
    Nem tisztem az „eredmény” szempontjából értékelni egy versenyt, (az a rendezők dolga) helyette inkább a személyes élményeimet osztom meg Veletek, (feltéve, ha lesz, aki elolvassa)- ami egy kicsit „fárasztó”, ismerve a szokásomat, hogy ha elkezdem, nehezen szoktam „aBBa-hagyni”.

    Szokatlanul jól indult a verseny. Fortuna e napon mellettem állt, (lehet, hogy ült?) A nehéz pillanatokban mindig jött egy kis segítség. Habár a 3. fordulóban „Pista barátom” olyan rosszul játszott meg egy partit, hogy azt hittem, „elszáll az agyam”. Nem elég, hogy fölöslegesen megkontrázott egy PARTIT, (amit magasan meg kellett volna nyernünk) de még el is rontotta a jétékot. Ami nem is bosszantott volna, ha ELISMERI a hibáját. Remélem, azóta OTTHON lejátszotta néhányszor, és rájött, MIT hibázott.
    Érdekes módon ezen a napon még ez sem volt annyira „káros” a további szereplésemre. Hamar kihevertem, – igaz, most csak arra koncentráltam hogy ne egyek, igyak olyat, amitől újra „elkap a gépszíj”- így csak a játékra koncentráltam.
    Sajnálatomra szolgált, hogy senki nem állt kötélnek a játék végén való „elszámolásra”. Így meg kellett elégednem a szünetek közti néhány partival, ahol a gatyámat is elbuktam. Hogy a végén nem kerültem a szegényházba, azt annak köszönhetem, hogy VÉGRE! Sikerült egy versenyt nyernem, így ami elment a „réven” visszajött a VÁMON.
    Az eredményhírdetésnél az özvegyek, és a szponzor adták át a díjakat. Mindenki nagy ovációval fogadta, hogy a „citromdíj” méltó kezekbe került. Ez alól talán csak egy ember volt a kivétel, aki kapta, de hát nem lehet mindig első az Ember. Mire rám került a sor, már csak a naaagy Vándorserleg és egy szép festmény, valamint némi itóka, oklevél, – maradt, amit mind át kellett vennem: Annyi kezem nem volt, hogy mind elfért volna benne, de a hölgyek nagyon segítőkészek voltak -És talán először volt őszinte az a nagy taps, ami az „eredményemet” elismerte.
    Örültem neki. Hiszen van már egy éve , hogy hivatalos versenyt nem nyertem. Ez talán önbizalmat ad arra, hogy belássam: Öreg ember nem „vénember”, És „nemcsak a húszéveseké a világ”! Nem hagytam ki a szervezést, remélem akceptálni fogják a Barátaim, hogy ott vagyok minden km-kőnél, ahol az ördög bibliáját forgatják, és eljönnek, ha vendégül akarom látni őket egy olyan vesenyen, aminek az alapjait leratam a Zemplén Maratoni versennyel. Ez még csak a 4. lesz, de már van hagyománya. Remélem, akkor is „lesz” ha már én is csak fentről fogom nézni a Barátaim játékát.
    Megköszönöm a vendéglátást, a kitűnő szervezést, az értékes ajándékokat, és kívánok minden ultis Barátomnak (meg a többieknek is) eredményekben gazdag Új Évet!
    Várszegi Szilárd

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.