Kitűnő versenyt hozott a Szuper Kupa

Kisvárda volt a rendezője annak, az ultisok körében fokozott érdeklődéssel várt versenynek,
ahol a 2017. év Társasági Ulti, Sport Ulti egyéni döntőinek résztvevői mellett az országos ranglista 1 –
60 helyezettje, a csapatbajnokság és az Ulti Liga 1 – 3 helyezettje, és a csapatversenyek 1 – 6
helyezettjei vehettek részt.
A Szuper Kupa 60 résztvevője nagy küzdelmet vívott rendkívül sportszerű körülmények között.
Jellemző, hogy a két versenybíró közreműködésére egyszer sem volt szükség!
A versenyen az élmezőny az alábbiak szerint alakult:

1, Muzslai Róbert / MUOE /
2, Nagy István / Debrecen /
3, Nagy Tibor / Kisvárda /
4, Ladányi Zoltán / Debrecen /
5, Nagy Béla / Kisvárda /
6, Kondor Gábor / Debrecen /
A tervek szerint a 2018. évi Szuper Kupára Budapesten kerül sor.
A három fős csapatok versenyét a „Vegyes Felvágott” fantázianevű csapat nyerte, melynek tagjai:
Nagy Béla / Kisvárda /, Ladányi Zoltán / Debrecen /, Pajic Zvezdan / Kisvárda /