Lezajlott a IX Ulti-Fiesta Nagykállóban!

Újra van ultis élet a Szabolcs megyei Nagykállóban.
A szervezők kilencedik éve rendeznek az eredeti elképzelésnek megfelelően hagyományos (kocsma) ultiversenyt, melyhez azóta is ragaszkodnak.

Az első években csak nagykállói játékosok alkották a mezőnyt.
Aztán ahogy teltek-múltak az évek a környékről is egyre többen tudtak a versenyről, és kedvet kaptak, hogy elinduljanak.
Két éve újabb szintet léptek, amikor Gégény Tamás révén meg tudták szólítani a nyíregyházi és tiszaberceli játékosokat is .
Tavalyi évtől pedig már az ultiszövetség főtitkára  Gyöngyösi Géza is elfogadta a meghívásukat, aki játéka mellett segítségükre volt a játék lebonyolításában is. Sorsoló programjával és tanácsaival közeledtünk az országosan elfogadott szabályokhoz.
 
„Évekig kerestük, hogy mely évszakban és milyen helyszínen  rendezzük versenyünket.
Aztán úgy gondoltuk, hogy kapcsolódunk a helyi Lecsófesztiválhoz, ami minden év szeptember első szombatján kerül megrendezésre, talán így mindenkinek könnyen megjegyezhető a dátum.

 A IX Ulti -Fiesta második alkalommal az Óbester-étteremben került megrendezésre.Úgy tűnik megtaláltuk a megfelelő (méltó) helyet e régi, patinás épületet, e régi patinás kártyajáték számára. Szeretnénk a következő években is itt szervezni a tornánkat.
Tavalyhoz hasonlóan az idén is rekordlétszámú nevező volt, 29-en vállalták a megmérettetést, és töltöttek egy kellemes délutánt Nagykálló szívében.” -fogalmazta Szabolcsi Attila helyi szervező.
Jövőre a szervezők egy kis különlegességgel készülnek, mivel a tizedik alkalom lesz,ami legyen meglepetés.
Szeretnénk, ha minél több nagykállói ultis részt venne versenyeinken kortól, nemtől függetlenül.
(Az idén először volt női versenyzőnk, és volt több új kállói versenyző is.)
Helyezettek:
1,Pápai László             Nyíregyháza
2,Bur Béla                    Tiszabercel
3,Gyöngyösi Géza        Sárospatak
Legeredményesebb Nagykállói Játékos      Tisza András