Debreceni siker a kisvárdai Sport Ulti Döntőn.

 Az elmúlt hét végén Kisvárdán találkoztak az ultis társadalom legjobbjai.

A két régió 10 versenyén legjobban szereplő 15 versenyző mérte össze tudását, a másodízben Kisvárdán megrendezett döntőn. Miután Mészáros Károly a Szövetség elnöke és Dr Szabó Imre, a versenybizottság szakmai elnöke ismertette a legfontosabb tudnivalókat, kezdődhetett a verseny.

 Az 5 fordulós, fordulónként 12 leosztást tartalmazó versengés során Kovács Sándor /Debrecen/ és Bartos Gábor /Budapest/ végig nagy küzdelmet vívott a győzelemért. A Szabolcs megyei versenyzőknek nem igazán jött ki a lépés.

 Az 1.- 3. helyezettek díszes kupát, az 1.- 6. helyen végzők plakettet kaptak, de minden résztvevő könyv ajándékkal, oklevéllel és emléklappal távozhatott.

Pintér Tiborné, Várszegi Szilárd és Dienes János a NYÍRZEM RT különdíjában részesültek.

 A verseny színvonalát növelte, hogy a megnyitót megtisztelte jelenlétével Dr. Seszták Miklós Országgyűlési Képviselő és Leleszi Tibor Kisvárda város polgármestere. A Dr. Szabó Imre által kifejlesztett kártyatartó tokok és tájékoztató rendszer, a körültekintő szervezés, a figyelmes kiszolgálás, a finom és tartalmas ebéd, ugyancsak pozitívan hatott a résztvevőkre.

 Azzal váltunk el egymástól: soha rosszabb versenyt!

Mészáros Károly

 

Országos  Sportulti  Döntő  Kisvárda  2010.október 9.

 

Az ultijáték magyar hungarikum. Nem ma találták ki, de ez az ága már a sportok között is helyet követel magának. Egyenértékű a sakkal, a bridzsel, és bármely más szellemi sporttal. Ezzel foglalkozni egyfajta életmód, és nagyfokú megszállottság szükséges.

Akik művelik, úgy érzik: Ebben a  formában  benne  van  a  JÁTÉK    és  a  „gondolkodás”  művészete  is. Hiszen mire  lehet  vélni  azt,  hogy  ugyanabból  a  lapokból  teljesen  más  eredmény  születik  minden  asztalnál,  holott  ugyanazt  a  partit  játssza  minden  játékos.

Persze  ez  sem  ad  pontos  „mércét”  a  játékosok  tudásáról.  Hiszen  abban  benne  van  a  partnerek  együttgondolkodásának  művészete  is, hogy  megérzik  e a  másik  „gondolatát”, és a  szerint  cselekszenek. Vagy  csak  a  saját  elgondolásukat  tartják  „mindenek  felett”  üdvözítőnek.

Az  ulti  kollektív  játék. Minden  egyes  „játék”  más  koreográfiát  igényel. Aki  nem  érzi,  mikor  mi  a  célszerű,  az  jó  „iparos”,  de  soha nem  lesz    MESTER. Márpedig  a  Mesterek  képezik  az  „iparosokat”,  akikből  a  legjobbak  végül  elérhetik  a  mesteri  címet  is.  Mint  az  Életben,  itt  sincsenek  véletlenek. A  „tudás”  hosszú  távon  megmutatkozik.  Nem  véletlen,  hogy  nagy  általánosságban  mindig  ugyanazok  vannak  a  végjátékban,  a  „véletlenek”  csak  a  szabályt  erősítik.

Ennek  a  kis  csapatnak  sok  az  ellenzője, másképp  fogalmazva  az  irigye. Azok  szokták  „kritikával  illetni”,  akiknek  savanyú  a  szőlő.  Akik  szintén  megmérettethetnék  maguk,  csak  félnek,  hogy  könnyűnek  találtatnának. Könnyebb  messziről  kritizálni,  mint  bizonyítani.

Persze,  mint  minden  „játék”  de  a  sport  is  függ  a  napi  mentális  állapottól, a  szerencsétől,  és  a  „társaktól”. Ha  a  gondolatok  nem  találkoznak,  a  nagy  nyerésből  nagy  bukások  következnek. Így  lehetnek  elsőkből  utolsók,  és  fordítva  is  igaz. Mint  minden  játék  és  sport  attól  szép,  hogy  a  legritkább  esetben  szokott  az  esélyes  győzni. Ha  mindig  az  lenne  a  „nyerő”,  aki  a  listát  vezeti,  már  rég  nem  lenne  meg  a  „játék  öröme”,  amibe  az  is  beletartozik,  hogy  sokszor  az  esélytelen  nyer,  mert  vagy  minden  sikerül, vagy  az  esélytelenek  nyugalmával  mindent  bevállal,  és  bejön  a  kockázatvállalás  eredménye. Kockázatvállalás  nélkül  az  Életben  sincs  eredmény,  se  ez  a  játékban  és  a  sportban  is  érvényes.

Ez  a  döntő  olyan  volt,  amilyennek  egy    ÜNNEPNEK    lenni  kell. Ünnepi  és  baráti  egyszerre. Az  ultiversenyek  szokásos  velejárója,  a  hangoskodás,  veszekedés,  egymás  tiszteletéről  való  elfeledkezés   most  elmaradt. Helyette  baráti  légkör,  és  a  házigazda Kisvárdai  Ulti  Egyesület  szervezése  olyan  légkört  teremtett,  ahol  nem  is  lehetett  sportszerűtlenül  viselkedni. Ennek  volt  „kézzelfogható  jele”  az  a  szervezés, ami  felülmúlta  az  eddigi  versenyeket.

Már  a  megnyitó  megadta  az  alaphangot: Országgyűlési  képviselő és  a  most  megválasztott  polgármester  köszöntötte  a  megjelenteket,  megadva  ezzel  a  játék  és  a  sport  tiszteletét,  hiszen  Ők  is  ultisok! De  a  körülménye,  a  helyszín  és  a  rendezőgárda  is  kitett  magáért:  ilyen  gördülékeny  verseny  még  nem  volt!

Ez  az  ága  az  ultinak  mindig  problémás  volt  a  vontatottsága és  néha  „unalmassága”  miatt. Sokak  számára  átláthatatlan  volt,  mikor  hová  kell  leülni, és  mikor  mi  a  teendő.

Itt  minden  tájékoztatás  kiválóan  működött!  Amit  eddig  jó  módszereket  bevezettünk, ezen  a  versenyen  tovább  korszerűsítve  sikerül  olyan  formát  találni,  ami  mindannyiunk  tetszését  elnyerte. Az  újfajta  laprendezés  Dr.  Szabó  Imre  precíz  előkészítő  munkáját  dicsérte,  amiben  méltó  társai  voltak  a  lelkes  segítőtársai.  Egy  perc  „kényszerpihenő” nem  volt  a  játékok  között,  így  unatkozni  sem  volt  időnk.

A  vendéglátás  is  első osztályú  volt. Úgy  előtte,  mint  közben  a  gondolatunkat  is  lesték  a  kiszolgálásnál,  és  az  ebéd  is  olyan jól  sikerült,  hogy  a  felét  meg  se  bírtuk  enni. Nem  azért,  mert  nem  ízlett, (finom  volt)  hanem  mert  sok  volt. Talán  ha  Makó Pista  barátunk  is  ott  lett  volna,  kevesebb  jut  a  kutyáknak. Nekem  mégis  a  legnagyobb  örömöt  az  jelentette, hogy  senki  nem  szaladt  haza,  hanem  maradtak  még  egy  kis  baráti  ulticsatára.

Az  eredményekről  külön  nem  óhajtok  szólni, erről  majd  beszámolnak  azok,  akikre  tartozik,  az  eredményhirdetésről  és  az  ajándékokról  annál  inkább. Minden  résztvevő  kapott  valamit. Hiszen  ide  bekerülni  is  dicsőség,  és  a  város  kitett  magáért. Annyit  elárulok, hogy  én  nem  szerepeltem  valami  fényesen,  és  nem  is  számítottam  semmilyen  díjra.  Meglepett,  és  el  is  érzékenyültem  akkor,  amikor  mégis  kaptam  egy  szép  nagy  ajándékcsomagot,  amit  szintén  a  szervezők  szereztek  egy  szponzortól,  aki  ezzel  kedveskedett  a  régió  legjobbjainak. Hogy  kerültem  „bele”?  Hát  nem  az  elért  9.  helyemmel, hanem  az  örökranglista  vezető  helyét  jutalmazta  a  zsűri.

Hogy  mennyire  nem  siettünk  haza,  bizonyítja,  hogy  utána  egy  kis  „vérre  menő”  baráti  ulticsatára  maradtunk  néhányan,  kipihenni  az  egész napos  versenyzés  fáradalmait. Szívem  szerint  még  most  is  ott  verném  a  blattot,  de  sajnos,  nem  egyedül  voltam,  a  társam  is  haza  kellett  vinni,  így  be  kellett  fejeznünk.

Mindenkinek  köszönöm  azt  a  gondoskodást,  amivel  ezt  a  napot  ünneppé  varázsolták  számunkra. Remélem,  hogy  ez  a  nap  a    SPORTULTI    újjászületésének  a  napja  volt. Mert  voltak, (vannak  is)  akik  temetnék  ezt  a  szép  ágát  a  játéknak.

Hogy  miért?  Talán  mert  „savanyú  a  szőlő”. Akik  ott  voltunk,  nekünk  édes  volt.

Soha  rosszabb  versenyzést  nem  kívánok  az  ultis  társadalomnak!

Gratulálok  Versenybíróknak  a  jó  ötletekért  és  gördülékenységért,

és  köszönjük  a    Házigazdáknak  a  vendéglátást.

Várszegi  Szilárd