Kicsit meghökkentő a cím, amikor az ultiról, mint magyar Hungaricumról írok, de érthető lesz, ha felvázolom mondanivalóm minden szálát.
Három oldaláról közelítem meg a kérdést:
- A játék felől.
- Az emberi oldaláról.
- Sárospataki szemmel nézve.
Talán az utóbbi a legérdekesebb, legalábbis nekem.
2006-ban találtam meg az egyesületet, addig hírét sem hallottam, hogy van az ultinak felmenő rendszerű versenye, vannak Egyesületek, ahol a versenyeket éves szinten bonyolítják. És természetesen országos lefedettsége, Vezetőséggel,
külön szabályok szerinti játék-szisztémával. Amikor bekapcsolódtam a klub életébe, attól kezdve minden versenyen részt vettem, mondhatni eredményesen. Hiszen az év végét lezáró döntőn én lettem az első, ami az Ultiszövetség által rendezett I. hivatalos Országos Bajnokság volt, Szabad Föld kupa néven. Nem voltam kezdő, hiszen tizenöt évesen már a „nagyokkal” játszottam az újhelyi Ipartestület kártyaklubjában. Az ulti egész életemben meghatározó szerepet játszott. Ez volt az egyetlen szenvedélyem, amit nem hagytam ki soha, amikor lehetőségem volt rá.
Sárospatak alapító tagja volt az Ultiszövetségnek és mindig volt „Walaky”, aki az országos Vezetőségben is szerepelt. Akkor Hajdu Imre, ma Gyöngyössy Géza neve fémjelzi.
Sárospatakkal mindig számolni kell.
Imrének nagy szerepe volt az Ultiszövetség létrehozásában és a Sportultinak a megalkotásában. Akkoriban húszan is voltunk az egyesületben, mára ez a szám a tízet ha eléri. Pedig lehetnénk többen is, hiszen az alapítók közül legalább heten ma nem vesznek részt az egyesület életében. Pedig eredményesség szempontjából ott vagyunk az élbolyban. Minden évben volt Sárospatakról döntősünk, néha kettő is. Jómagam háromszor, Ivaskó István kétszer, Szépréti László és Buttkai János egyszer szerepelt a legjobb huszonegy között. Az egyik szemem mégis sír, amikor azt látom: Alkalmanként alig vagyunk hárman, hogy „edzésnapon” gyakoroljuk egy kicsit a játékot.
Hol van Hajdu Imre, Várhomoki Ambrus, Tóth István, Fakla Gábor, Tuza Lajos, Buttkai János, Palkó László, akik alapító tagok voltak és még ma is játszhatnának. Hogy a másik szemem mégis nevet, az annak tudható be, hogy akik „vannak”, tartják a színvonalat és ennyien még soha nem jutottak tovább Sárospatakról, mint ez évben. Véletlenek nincsenek. Mindennek megvan a magyarázata. Gyöngyössy Géza, Kiss János, Tóth Patya István, Szépréti László, Thuri Gábor, Somossy László, Kovács Csaba és jómagam nyolc fő, aki továbbjutott. Ez majdnem 100 %.
És még Kovács Petinek is van esélye, ha az utolsón szerez 24 pontot.
Még az sem volt biztos, hogy részt tudok venni: Ugyanis előző heti balszerencsés pesti kiruccanásom nyomait egy heti „kúrálással” sikerült csak elhárítani.
Erről a blogomban számoltam be. Akit érdekel /és még nem olvasta/ ajánlom figyelmébe. A képet is, ami a „bizonyíték” arra, hogy megtörtént.
Nem is indult valami jól, hiszen a két leglassúbb játékossal kezdtem és nem is jutott idő a forduló minden játékára. Ezen a versenyen a nehéz pillanatokban Fortuna mellettem volt. Ami máskor nem jött be, most sikerült: Volt néhány parti, ami ha fordítva sül el, jóval hátrább végzek. De kockázat nélkül nincs nyerési lehetőség!
Erre egyetlen példát említek: Grajz János dr. és Dajka József voltak az ellenfelek. Grajz nagyon elhúzott, már annak is örültem volna, ha a II. helyet elcsípem. Többszöri licit után Dajka húsz-száz-terített durchmarsot mondott. Ha hagyom, tök utolsó vagyok abban a körben. Előzőleg negyven-száz ultit mondtam: Hét zöldre és piros Á, F, 10 – re. (talonban két zöldet kaptam Dajkától) Számításom szerint most két pirosat kell kapnom. Benyúltam. Azt kaptam. A lehető legjobbat, a K, és egy kicsit. Így a piros negyven-száz terített durchmarssal első lettem. Máskor hasonló szituációban kaptam két tököt /vagy makkot/.
Ami az emberi oldalát illeti: Egy – egy ilyen verseny arra is jó, hogy érezzük egymás „szagát” és ápoljuk a Barátságokat.
Ez a nap viszont szomorú bejelentéssel kezdődött. Egyik kedves régi Barátunk, Kovács Sándor hosszas betegség után itthagyott minket, átköltözött az égi partnerek közé és onnan nézheti már csak ittmaradt Barátait.
Gyöngyössy Géza méltatta Sanyi barátunk ultihoz fűződő viszonyát, emlékezve utolsó szereplésére. Egyperces néma tiszteletadással emlékeztünk Rá.
Maga a verseny sportszerűen zajlott, csak néhány szokásos „ha ezzel jössz, elbukja” típusú kisebb összekoccanás jelezte, hogy vannak, akik a bőrükből nem tudnak, de nem is akarnak kibújni.
Örülök a sikeres szereplésemnek, de annak még jobban, hogy a kislétszámu, de lelkes csapat ilyen jól szerepelt. Van még egy forduló hátra. Mindenkinek jó szereplést kívánok és eredményes helytállást a továbbiakban.
De ne feledjétek el: Az ulti játék és sport egyben, de csak akkor van a sikernek „íze”, ha azt sportszerű keretek között, egymás megbecsülése mellett vívjuk ki.
Várszegi Szilárd