Tájékoztatás a MAUSZ Elnökségének üléséről

A Magyar Ultiszövetség Elnöksége 2011. szeptember 23-án, Budapesten ülést tartott.

Az Elnökség áttekintette a Nemzeti Ulti Bajnokság társasági és a sport ulti selejtező versenyeit.

Megállapította, hogy a két régióban a társasági ulti selejtezői a versenynaptárnak megfelelően zajlottak. A felső-tiszai régióban egy-egy versenyen átlag 48 ultis társunk vett részt. A budapesti régióban pedig átlag 29 versenyzőt lehetett regisztrálni. A két régióban a selejtezőkön 138 név szerepel, de csak 80 olyan játékos van, aki legalább három versenyen szerepelt. A két régió versenyeinek a honlapon megjelent összesítését az Elnökség elfogadta. Az elődöntőkbe bejutott 60 versenyző közül 40 a felső-tiszai régióból kerül ki, míg a budapestiből 20 versenyző.

A 2011. februári közgyűlési döntés értelmében a két elődöntő nevezési díjait (1200-1200 Ft) az első elődöntő alkalmával egyszerre kell befizetni.

Az Elnökség kéri az egyesületek/klubok elnökeit, hogy az első elődöntőről való esetleges távolmaradást 2011. október 12- én 18 óráig telefonon vagy e-mailben jelezzék a MAUSZ főtitkárának, hogy a selejtezők eredményeinek megfelelően időben értesíteni lehessen a „2011 NUB összesített állás” szerinti 61 és utána következő versenyzőket.

A sport ulti selejtezőit mindkét régióban a rendezést felvállaló egyesületeknek az előző évekhez képest sokkal nehezebb volt megrendezni a megcsappant érdeklődés miatt. A két régióban összesen 47 sporttárs szerepelt a 3-3 selejtezőben, de minimum két versenyen csak 28-an szerepeltek. 2011-ben eddig mesterpontot 29-en szereztek.

Az Elnökség jóváhagyta a Szövetség honlapján 2011. szeptember 21-én megjelent, a sport ulti döntőjébe bejutott 15 + 1 tartalékversenyző listáját.

 

Az Elnökség döntött a 2011. évi NUB elődöntőinek és döntőinek a helyszínéről.

 

         sport ulti: Kisvárda, 2011. okt. 22.

         társ. ulti döntő: Szeged, 2011. nov. 26.

         társ. ulti I. elődöntő: Sárospatak, 2011. okt. 15.

                    II. elődöntő: Budapest, 2011. nov.12.

Az Elnökség kéri az elődöntőket szervező egyesületeket, hogy az elődöntők versenykiírásait két héttel a verseny előtt a Szövetség honlapján tegyék közé. A döntők versenykiírásait a Szövetség jelenteti meg.

A MAUSZ  Elnöksége meghatározta a döntők díjazását, amit nettó összegben kell érteni.

  Helyezés:             I.                  II.             III.              IV.             V.              VI.

  Sport ulti:      45 E Ft         30 E Ft       20 E Ft            –                  –                 –

  Társ. ulti:        55 E Ft       45 E Ft        35 E Ft       25 E Ft        15 E Ft       7 E Ft   

Továbbiakban az elnökség tudomásul vette a Felügyelő Bizottság elnökének szóbeli, valamint a Fegyelmi és Etikai Bizottság írásbeli tájékoztatását. Emellett az Elnökség meghallgatta a MAUSZ gazdasági vezetőjének beszámolóját.

 

Nyíregyháza, 2011. szept. 26.         

                                                                                        Rehó Lajos

                                                                                      MAUSZ elnök