A 2024. évi Versenyszabályzattal kapcsolatos információk

A 2024.évi versenyszabályzat technikai és gyakorlathoz illeszkedő pontosításokon túl
lényegesebb módosítása a verseny rendszerek (társasági, csapat, sportulti) egyes
szabályait érinti.
Pontosítás érinti a versenyeken a nevezés és a verseny kezdetén alkalmazandó
szabályokat, a meghirdetett verseny időponttól későbbi kezdés szabályát, a versenyen
alkalmazandó (nem ismétlődő, meghatározott játszma erősorrend szerinti) játszma
rendet. A gyakorlatot követve a régióba tartozó tagszervezetek versenyzőiből
összeállított „vegyes” csapat versenyzésének lehetőségét a csaptversenyen. A
csapatverseny döntő játékrendjét („A” csapat „A” helyen nevezett játékos többi csapat
„A” helyre nevezett játékosával.
Új elemként tartalmazza a szabályzat az interneten rendezendő társasági ulti versenyt
és a versenyről a jelenlétes verseny középdöntőben jutó versenyzők számát, a
középdöntő módosított kezdeti létszámát. Új elem két nyílt verseny (női és a Fedák
Sári verseny) Szövetség keretei közötti rendezése, a győztesek meghívása a bajnokok
bajnoka versenyre.
A középdöntő bevezetését a társasági ulti versenyrendszerben, az elődöntőbe, a
döntőbe jutás, a verseny felhívásban meghatározott időponttól eltérő kezdés
szabályát. A gyakorlatot követve pontosított előírás a társasági, a csapat döntőbe jutó
versenyzők, csapatok számát meghatározó szabályt.
A gyakorlatot követő, pontosító kiegészítés a sportulti verseny – leosztások, játszmák,
forduló – pontozási rendje (a versenyzők vonalanként az adott leosztásban elért Ft
értékének összehasonlítása). A játék, a játszma, a forduló alatt szerezhető pontok és
az eredmény számítás szabálya.
A gyakorlatot követő előírás meghatározza, hogy az internetes versenyeken résztvevő
– tagsággal nem rendelkező – milyen feltétel teljesítését követően vehet részt a
társasági ulti közép, továbbá a társasági középdöntőn és a sportulti elődöntőn A
versenyeken alkalmazandó regisztrációs díj összeg rögzítése, a versenylap vezetés
szabályai (játék, göngyölített eredmény rögzítése, sportultinál a játszott játék írása).
Ugyan csak a gyakorlatot követő előírás beemelése a régió bajnok díj meghatározása
(társasági, csapatbajnokságnál), a bajnokok – bajnokoka verseny meghívás szabálya, a
versenyen adható díjakra vonatkozó előírás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*